2024. május 8. - Mihály

A Gárda fegyverkezik

Írásbeli kérdést nyújtott be szerdán Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek a Magyar Gárda éles lőfegyverekkel való gyakorlatozása ügyében Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese.
2009. január 14. szerda 11:53 - Hírextra
A párt az MTI-hez is eljuttatott közleménye szerint a benyújtott beadványban - amely "A Magyar Gárda a szemünk előtt cseréli az utcaköveket puskákra - mit tesz a kormány?" címet viseli - a liberális politikus többek között azt firtatja, hogyan fordulhat elő, hogy miközben a bíróság első fokon a gárda feloszlatásáról döntött, ilyen jellegű tevékenységre kapjon engedélyt bármilyen magyar állami vagy önkormányzati hatóságtól "a szélsőjobboldali magánhadsereg".

Az írásbeli kérdés azt szeretné kideríteni, mit kíván tenni az igazságügyi tárca vezetője akkor, amikor „itt és most, a szemünk előtt cserélik az utcaköveket és Molotov-koktélokat puskákra” - olvasható a közleményben.

A kérdések megválaszolására a miniszternek 15 nap áll rendelkezésére.
A Magyar Gárda Wass Albert Zászlóalja volt az az alakulat, amely tavaly december 21-én éles lőszerrel gyakorlatozott a közelmúltban - mondta múlt szerdán az MTI-nek Karaffa Dávid, az egység kapitánya, hozzátéve: a honvédelmi hagyományőrzés jegyében tartottak agyaggalamb-lövészetet egy erre a célra kialakított sportpályán. Az agyaggalamb-lövészetet bárki gyakorolhatja, hiszen az olimpiai szám - jegyezte meg, a gyakorlat helyszínéről azonban nem nyilatkozott, mondván, a pálya tulajdonosa atrocitásoktól tart.

Az Magyar Gárda egyik meg nem nevezett alakulatának lőgyakorlatáról múlt kedden beszélt Léderer András, az SZDSZ Új Generáció nevű ifjúsági szervezet elnöke, amikor Jóri András adatvédelmi biztos hivatala előtt tartott sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt sérelmezte: a Jobbik azzal is átlépett egy határt, hogy az általa alapított Magyar Gárda egyik zászlóalja éles lőszerrel gyakorlatozott.

Az ügy kapcsán az MTI akkor arról is tájékoztatott, hogy a Magyar Gárda honlapján 2009. január 2-ai dátummal megjelent egy beszámoló, amely szerint a Wass Albert Zászlóalj által megtartott első lövészetet "a közeljövőben magasabb, mesteribb szintre" kívánják emelni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását