2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Csődben a falvak?

Borsod-Abaúj-Zemplén 357 települése közül mintegy 200 tartozik az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések közé, tavaszra pedig akár a százat is elérheti a csődbe-, csődközeli helyzetbe jutó önkormányzatok száma - írta keddi számában az Észak-Magy
2008. november 25. kedd 10:23 - Hírextra
Ódor Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő (Fidesz) szerint mindezért a jelenlegi kormány a felelős, mondván ebből a gazdaságból (gazdasági teljesítményből) ilyen finanszírozásra futja.

A közgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a költségvetés első és második tervezetéhez képest a harmadik változat 150 milliárd forinttal csökkenti az önkormányzati területre jutó pénzek nagyságát. A fideszes politikus szerint elhibázott a kistérségi rendszer, mert ezen szövetségek költségvetésének egyharmada magára a fenntartásra megy el ahelyett, hogy azt a pénzt is a települések kapnák.

Nem az a tét, hogy épül-e 200 méter járda, hanem, hogy elfogy a falu pénze, nem jut hitelhez, nem tud fejleszteni, létezni - nyilatkozta Ódor Ferenc. Véleménye szerint kormányt kell váltani: "ez a kormány az, amelyik ilyen tragikus helyzetbe hozta az ország gazdaságát, ebből a gazdaságból csak így lehet finanszírozni. Ha nem lendítjük meg a gazdaságot, ha nem csinálunk semmit, süllyedünk tovább" – olvasható a napilapban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását