2024. április 20. - Tivadar

MSZP-n meglepődő Fidesz

A Fidesz meglepetéssel értesült arról, hogy lapinformációk szerint nem támogatja az MSZP elnöksége az öt párt szakértői által készítetett új médiatörvény szakmai anyagát - erről Varga Mihály, a Fidesz alelnöke beszélt kérdésre válaszolva keddi sajtótájéko
2008. november 18. kedd 16:17 - Hírextra
A Népszava című napilap keddi számában írt arról, a szocialista vezetők kedd esti ülésükön várhatóan úgy fognak határozni, hogy még módosításokkal sem engedik benyújtani a parlamentnek a munkaanyagot.

A lap úgy tudja, hogy alkotmányossági aggályok is felmerültek a szöveggel kapcsolatban, de az MSZP elnöksége más problémákat is lát az anyagban: szerintük a média kézi vezérlését jelentené a médiahatóság által. Ugyanakkor a hatóság erőteljes jogköre miatt, amennyiben a 2010-es választásokon a Fidesz nyerne, könnyen leválthatná a közmédiumok vezetőit, és felléphetne az általa vélt baloldali médiafölénnyel szemben - írta a Népszava.

Varga Mihály keddi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: meglepetéssel értesültek arról, hogy a MSZP-ben véleménykülönbség van a médiatörvény kapcsán.

Emlékeztetett arra, hogy az ötpárti tárgyalások fontos eleme volt, hogy olcsóbbá tegyék a rendszer működését, a Fidesz ezért vállalt kompromisszumokat az egyeztetéseken. Hozzátette: szomorúan tapasztalják, hogy ezek szerint az MSZP nem érdekelt az magyarországi médiarendszer olcsóbbá tételében.

Varga Mihály ugyanakkor jelezte: bíznak abban, hogy a józan ész felülkerekedik az MSZP-ben, és a szocialisták számára is fontos, hogy az elöregedetté vált médiatörvényt megújítsák.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását