2024. április 20. - Tivadar

Gyurcsány újabb ötpárit hívott össze

Ötpárti megbeszélésre hívta a miniszterelnök a parlamenti pártok elnökeit dolgozószobájába, az interpellációk utáni szünetben, a nacionalizmus elleni közös fellépés érdekében.
2008. november 10. hétfő 13:53 - Hírextra
Gyurcsány Ferenc hétfőn az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában azt mondta: közösen meg kell beszélni, hogyan kezeljék a magyar-szlovák viszonyban keletkezett feszültségeket. A kormányfő szerint először a parlamenti pártoknak kell megbeszélniük, hogy mi a teendő, majd azt követően lehet a szlovák partnerhez fordulni.

"Cselekedni közösen és együtt, aztán ha eldöntöttük, mit csinálunk, akkor mindegyikünk teszi a maga dolgát, én is meg önök is, mert szenvedélyesen könnyű cselekedni, de a szenvedély mellé most közös nemzeti bölcsesség és felelősség is kell" - fogalmazott a miniszterelnök.

Gyurcsány Ferenc szerint összehangolt, közös, a nemzet érdekét szolgáló cselekvésre van szükség.Hangsúlyozta: fontos, de nem biztos, hogy elég nyilatkozatot kiadni ebben a helyzetben; a beszéd helyett talán másfajta cselekvésre is szükség van.

"Ha nem vigyázunk, akkor a nacionalisták tönkretesznek bennünket. Addig feszítik a húrt, amíg el nem pattan. Szlovák nacionalisták provokálják Magyarországot, magyar nacionalisták pedig provokálják Szlovákiát. Azt gondolom, hogy jó lenne ennek most már megálljt parancsolni" - érvelt a kormányfő.

Hozzátette: ideje lenne megállítani a szélsőségeseket, mert olyan kárt fognak okozni, amelynek árát még unokáink is fizetni fogják.Elfogadhatatlan, ha szlovák politikus Magyarországot ócsárolja, elfogadhatatlan, ha meg kell küzdeni a határmenti települések magyar nevéért, elfogadhatatlan, ha annak akár csak a gyanúja is felmerül, hogy egy futballmeccsen a rendőrség jogszerűtlenül és brutálisan politikai nézeteket torol meg - húzta alá Gyurcsány Ferenc.

Az is elfogadhatatlan - folytatta - ha szurkolás helyett politikai provokáció szándékával indulnak el tucatnyian egy futballmeccsre; az is elfogadhatatlan, ha Magyarországon bármely nemzet zászlaját elégetik; az is elfogadhatatlan, ha Magyarországon bántják, gyalázzák Szlovákiát.

A nacionalizmus nem rendőri ügy, hanem társadalmi, politikai kérdés - hangsúlyozta.Gyurcsány Ferenc szerint Európában úgy látják, hogy a magyar-szlovák vitában nacionalisták vitatkoznak nacionalistákkal, és senkit nem érdekel, hogy ki a nagyobb nacionalista.

El kell kerülni azt, hogy "mi itt megnyerjük a kommunikációs mérkőzést, a gyerekeink pedig elvesztik a történelmet" - tette hozzá.Magyarország, a magyar kormány és a parlament tiszteletben tartja Szlovákiát, Szlovákia függetlenségét és integritását - mondta a kormányfő.

A két ország közötti konfliktus az ősz elején újult ki, egy hete pedig tovább romlott a helyzet a dunaszerdahelyi futballmeccs után.Dunaszerdahelyen november elején játszott egymással a helyi futballcsapat és a pozsonyi Slovan Bratislava. A 4-0-s pozsonyi sikerrel végződött meccs - amelyre mintegy ezer magyarországi drukker utazott el - a 15. percben félbeszakadt, és negyedóráig állt a játék, amikor a rendőrök behatoltak a magyar szurkolók szektorába. A rendőri akcióban több szurkoló megsérült, egy nézőt mentőhelikopterrel vittek kórházba.

A találkozó után Magyarországon több helyszínen tüntetések voltak, a budapesti szlovák nagykövetség előtt pedig elégették a szomszédos ország zászlaját.Egy héttel az események után a Miniszterelnöki Hivatal előtt gyűltek össze tiltakozásul futballdrukkerek. A szombati budapesti demonstráción több mint ezren vettek részt. Eközben a határmenti Királyhelmecen szombaton a szabolcsi Nemzeti Őrsereg tartott megemlékezést az első bécsi döntés 70. évfordulója alkalmából. A koszorúzáson részt vevők közül 28 egyenruhást a szlovák rendőrség előállított.

A szombati események után a szlovák kormányfő azt hangsúlyozta, hogy "a független Szlovák Köztársaság területén egyenruhás magyar nácik nem fogják a programjukat deklarálni, amely egyebek mellett fenyegeti és megkérdőjelezi Szlovákia függetlenségét". Ján Slota Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke pedig a Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsának összehívását javasolta és sürgette, hogy az Európai Unió intézményei tegyenek lépéseket Magyarországgal szemben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását