2024. május 8. - Mihály

Leépítések a Duna TV-nél

A kihasználatlan erőforrásokat megszüntető "optimalizáló leépítést" tervez jövő tavaszra a Duna Televízió - mondta Szekeres László gazdasági alelnök kedden az MTI érdeklődésére.
2008. november 18. kedd 16:07 - Hírextra
Negyven műsorkészítő és műszaki munkatárstól válnak meg várhatóan - közölte, hozzátéve, az adminisztrációban dolgozók létszáma "évek óta a működési minimumon van".

Szekeres László szerint a gazdasági folyamatok és az üzleti terv időarányos adatainak ismeretében a jövő év első negyedében születhet döntés arról, pontosan hány embert és kiket bocsásson el a most mintegy félezres létszámmal működő köztelevízió.

Az alelnök hozzátette, nem tervezik, hogy jelentősen emelnék külső gyártású műsoraik arányát, mivel "az sem olcsóbb", ugyanakkor utalt arra: három esztendeje nem reagál az inflációra az állami büdzséből érkező összeg, ennek következtében pedig számos fejlesztésről voltak kénytelenek lemondani.

"A műszaki megújulást köti gúzsba a pénzhiány" - mondta Szekeres László, megtoldva ezt azzal, hogy a digitális átállással kapcsolatos feladatokra sem kaptak eddig plusz pénzt a költségvetéstől.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását