2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nincs öszzhang adóügyben a pártok között

A szocialisták főként pontosító jellegű módosító indítványokat nyújtottak be az adótörvényeket megváltoztató előterjesztéshez, a Fidesz és az MDF érdemben módosítaná az adóterheket, az SZDSZ pedig a jövő hétre egy önálló adójavaslat elkészítését ígéri.
2008. november 11. kedd 14:13 - Hírextra
A Fidesz adótörvényekhez benyújtott módosító indítványaiban a 4 százalékos különadó eltörlését, valamint a kamatadó és az árfolyamnyereség-adó felfüggesztését javasolja a vállalkozások terheinek csökkentése, a növekedés beindítása és a munkahelyteremtés érdekében.

A javaslatcsomagot jegyző Tállai András az MTI-nek azt mondta, 25-30 milliárd forintba kerülne a módosító csomag, ami a teljes költségvetéshez képest olyan minimális tétel, hogy átcsoportosításokkal előteremthető. Hangsúlyozta: ezeknek a lépéseknek üzenetértéke van a kisbefektetők felé, hogy könnyítenek a terheken.

A fideszes szakpolitikus által benyújtott módosító indítványok szerint a Fidesz 2010. december 31-ig függesztené fel a 20 százalékos kamatadót. Az ellenzéki párt szerint ez egyrészt megkönnyítené a pénzügyi válság következtében likviditási hiányban szenvedő Magyarországon működő bankok forráshoz jutását, másrészt ösztönözné a megtakarításokat. Indoklásuk szerint a kamatadó-teher felfüggesztése a betétesek jövedelmét növelné, a betétállomány bővülése visszahatna a bankok hitelezési gyakorlatára, az olcsóbb hitelek pedig a vállalkozások működésének feltételeit javítanák.

A legnagyobb ellenzéki párt a 2009. január 1-je és 2010. december 31-e között megszerzett árfolyamnyereség adójának felfüggesztését is javasolja. Szerintük ezzel tompítani lehetne a globális pénzügyi válság által okozott kedvezőtlen hatásokat, az adó kamatának felfüggesztése ugyanis elősegíti az értékpapírok forgását, így többlettőkéhez juthatnak az értékpapírt kibocsátó cégek, ezáltal termelésük, illetve szolgáltatásaik bővülhetnek.

A Fidesz javasolja a 4 százalékos különadó eltörlését is, ami csökkenti a vállalkozások terheit, és lehetőséget nyújt növekedésre, újabb munkahelyteremtésre. Tállai András emlékeztetett arra, hogy a háztartások fogyasztása jövőre 3 százalékkal csökken, az export csupán szerény mértékben, 4 százalékkal növekszik, a GDP viszont 1 százalékkal csökken, és ebben a helyzetben a gazdaság beindulásának záloga a vállalkozások túlélése, illetve tevékenységük bővítése.

A jövő évi adótörvényekhez Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője is nyújtott be módosítókat, amelyekben javasolja, hogy a jelenlegi 1,7 millióról 2,2 millió forintra emeljék a 18 százalékos szja-sávhatárt, és 20 millió forintig tegyék illetékmentessé az örökösödést. Ezek ellentételezésként az MDF 22 százalékra emelné az áfát.

Az MDF politikusa az MTI-nek ezzel kapcsolatban elmondta: az szja sávhatárának megemelése 130 milliárd forintos bevételkiesést jelent, amelyet a 2 százalékos áfa-növeléssel kompenzálnának. Utóbbi ugyanis 140 milliárd forintos áfa-bevételt jelent. Hozzátette: a fennmaradó 10 milliárdból az örökösödési illeték módosításának fedezetét teremtenék meg.
Herényi Károly szerint javaslataikkal a költségvetés egyensúlya nem változik, és az átlagkeresettel adózók nem érzik majd a bérbefagyasztás következményeit, mert az adócsökkentés eredményeképpen valamivel több pénzt vinnének haza.

Az MDF javaslatai között szerepel még, hogy a 25 százalékos osztalékadó 18 százalékra csökkenjen. (Ez a kulcs megegyezne az szja alacsonyabb kulcsával, a rendszer elindulhatna az egykulcsos adóztatás irányába). Az ellenzéki párt ezek mellett javasolja, hogy az üzemanyag jövedéki adója ne képezze az áfa alapját, ezzel csökkenne az üzemanyag ára, és jelentős inflációcsökkentő hatása van.

Az SZDSZ-es képviselők számos pontosító módosító javaslatot benyújtottak, a liberális párt ugyanakkor hétfőn jelezte, hogy a jövő héten önálló adójavaslatokat adnak be, mert szerintük a kormány tervezete sokkal inkább szigorításokat, mintsem egyszerűsítéseket és könnyítéseket tartalmaz, és

csak az adóhivatalokban segíti a munkahelyek megtartását.A liberálisok szerint javaslatuk olyan nemzetközi példákat vesz figyelembe, és olyan vállalkozáspárti módosításokat tartalmaz, amelyek csökkentik a vállalkozások terheit és az adóbürokráciát. Emellett alapjaiban változtatnák meg az adóhatóság hozzáállását, munkakultúráját, mégpedig úgy, hogy törvényi szinten alakítanák át az adóhatóság és az adófizetők közötti torz viszonyt.

Szerintük ezzel senki sem érzi majd Magyarországon, hogy az APEH az adócsalók helyett az adófizetőket zaklatja. Az SZDSZ be kívánja vezetni a fordított felelősség elvét a közhivatalokban, így az adóhivatalban is. Ez azt jelenti, hogy ha az adófizető kérdésére, kérelmére a hivatal nem válaszol határidőn belül, akkor a kérelmet elfogadottnak kell tekinteni.

Az MSZP adótörvényekhez benyújtott módosítói nagyrészt a cégautóadó kapcsán tartalmaznak pontosításokat. A cégautóadót úgy módosítaná a kormány, hogy a jelenlegi szabályozást egy vagyoni típusú adó válthatná fel, ami a kormány szerint az érintettek számára kisebb terhelést jelent.

Az adótörvényeknek eddig az általános vitája zajlott le, a részletes vita alatt újabb kapcsolódó módosító indítványok benyújtására lesz lehetőség.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását