2024. május 7. - Gizella

Regionális romafórumot tartottak

Regionális romafórumot tartottak pénteken Kaposváron, amelyre Baranya, Somogy és Tolna megye cigány kisebbségi önkormányzatainak és civil szervezeteinek vezetőit hívták meg.
2008. november 7. péntek 18:30 - Hírextra
Németh Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztályának főigazgatója az MTI-nek elmondta: a tanácskozás célja, hogy tájékoztassák a roma kisebbségi önkormányzatok vezetőit a most készülő regionális fejlesztési tervekről, a pályázati lehetőségekről, s arról, hogy miként kapcsolódhatnak ezekhez. A fejlesztési ügynökségek ugyanis önállóan készítik a terveket, s nem biztos, hogy az információ eljut az érintettekhez - magyarázta a főigazgató, megjegyezve: ezért is vállaltak koordináló szerepet a regionális fórumokkal.

A főigazgató tájékoztatása szerint országjáró körútjuknak ez a negyedik állomása. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a meghívottak 40 százaléka vesz részt a fórumon, ők viszont nagyon nyitottak és felkészültek - tette hozzá.

A tanácskozás résztvevői az "Út a munkához" elnevezésű programról is tájékoztatást kaptak. Ennek kapcsán a főigazgató kifejtette: a romák részéről hajlandóságot tapasztalnak a munkavállalásra, egyúttal azonban aggodalmat is, hogy lesz-e elég munka. Sokuk alacsony iskolai végzettsége valóban "nem ad nagy sanszot az elhelyezkedésre", ezért ezen is szeretnének változtatni a programmal.

Berényi László, a Somogy Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, megyei közgyűlési tag az MTI-nek azt mondta: ahol jó a kapcsolat a helyi önkormányzat és a roma kisebbségi önkormányzat között, ahol partnerként fogadják el az utóbbiakat, ott a fejlesztési projektekben is együttműködnek. Ez jól megmutatkozik például a Leader-programokban - tette hozzá a roma politikus.

Bogdán Imre, a Kaposvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke az MTI-nek azt mondta: azt kifogásolják, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem vonta be a romákat a tervezésbe, nem engedték, hogy elmondják a véleményüket.

Az "Út a munkához" programmal kapcsolatosan annak a véleményének adott hangot: vissza kell szerezni a munka becsületét, mert amíg több a szociális támogatás, mint a munkabér, "addig nincs miről beszélnünk".

Gál József, a Szigetvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a Baranya megyei roma integrációt elősegítő cigányszervezet elnöke az MTI-nek azt mondta: "ennek a kormánynak nem érdeke érdemben tájékoztatni a Magyarországon élő cigányságot". Hozzátette: az sem érti, hogy miért nekik tartják az előadásokat, ugyanis szerinte ők ezekben a programokban nem tudnak részt venni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását