2022. december 7. - Ambrus

Brettyó-per: nemzetközi bírósághoz fordulhatnak

Több mint kétszáz tulajdonosnak sérült a magántulajdonhoz való joga, amikor a Natura 2000 elnevezésű programban védetté nyilvánították a korábban építési telkekként hasznosítani kívánt zamárdi Brettyót, ezért ha kell, a károsultak készek a nemzetközi bíró
2008. június 9. hétfő 17:41 - Hírextra
 A hajdan szántóként is szolgáló, belterületi lápos Brettyó 1993-ban került kárpótlás útján több mint kétszáz, főként zamárdi lakos birtokába, akik azóta különböző okokból nem rendelkezhettek a magántulajdonuk felett.

A tulajdonosközösség az elmúlt években perre ment, kifogásolva, hogy az építési telekként hasznosítani kívánt Brettyó nádasát időközben védetté nyilvánították, s így felkerült a Natura 2000-es listára. Tiltakozásukat a környezetvédelmi hatóság első-, majd másodfokon is elutasította, és ugyanígy jártak fellebbezésükkel a Pécsi Ítélőtáblánál is. Ekkor az LB-hez fordultak felülvizsgálati kérelmükkel, tárgyalást kérve az ügyben, amely elbírálásra érdemesnek tartotta és befogadta a beadványt, s június 10-re tűzte ki az első tárgyalást.

Mojzer Lászlóné kifejtette, ha peres úton nem tudják bizonyítani az igazukat, az ombudsmanhoz fordulnak, és akár Strasbourgig is elmennek jogorvoslatért, mivel álláspontjuk szerint a történtek több törvénnyel ellentétesek és az alkotmányos jogaikat is sértik.

"Azzal, hogy védetté nyilvánították a tulajdonunkban lévő területet, a piaci ár alsó határával számolva is mintegy 6-7 milliárd forintot húztak ki a zsebünkből, vagyis ennyivel ér kevesebbet az érintett 140 hektárnyi terület" - fogalmazott a tulajdonosok képviselője.

Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere az MTI-nek elmondta, már három környezetvédelmi miniszterrel is tárgyalt az ügyben, de most készül a legújabb miniszterrel is megoldást keresni arra a speciális helyzetre, ami a belterületi földek Natura 2000-es listára helyezése miatt alakult ki a településen.

Az eddigi egyeztetésekről beszámolva kifejtette, Haraszthy László, a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára tavasszal Zamárdiban járt, és ígéretet tett arra, hogy a vitás kérdések tisztázása érdekében - ha találnak rá forrást - kezdeményezni fog egyfajta állami kisajátítást.

Akkor a tulajdonosközösség 1.500 forint/négyzetméteres irányárat szavazott meg kiindulási alapnak, amit több érintett kevesellt, a szakállamtitkár pedig sokallott.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását