2024. május 6. - Ivett, Frida

Elnökválasztás - Obama lett az USA 44. elnöke

Amerika népe rekordszámban özönlött a választóhelyiségekbe, sorban állt, sokszor órákon keresztül is, majd megválasztotta magának (és az egész világnak) Barack Obamát az Egyesült Államok elnökének. Obamának sikerült begyűjteni a bizonytalan államok nagy r
2008. november 5. szerda 07:45 - Ádám Péter

Elnökválasztási forgatókönyv

Ha már megvan a tévénézéshez szükséges rágcsálni való, akkor nem árt, ha tudjuk mi lesz az esti program. A valódi izgalmak (magyar idő szerint) éjfél, egy környékén kezdődnek majd, ekkor fejeződik be a szavazás az első bizonytalan államban, Indianaban, majd sorra következnek a keleti part államai. Ezek közül azok az államok az érdekesek, amelyek nem számítanak biztos republikánus vagy demokrata bázisnak, tehát bármelyik elnökjelölt begyűjtheti a szavazatokat. Ilyen pl. Észak-Karolina, Ohio vagy éppen a sokszor sorsdöntő Florida.

A következő komolyabb fordulóra éjjel fél háromig kell majd várni, ekkor kezdenek szivárogni az eredmények Missouriból, ami szintén ingadozó államnak számít. Missourival együtt érkeznek majd az USA középső államainak szavazatai, nagyjából egészen négy óráig. A központi blokkban azonban nincs túl sok bizonytalanság, csupán néhány államban (pl. Arizona, Nevada vagy Montana) lehet szorosabb a helyzet.

Legvégül pedig a nyugati part államai következnek, ahol öt óra tájékán esedékes az urnazárás. Itt azonban végkép semmi izgalomra nem számíthatunk, hiszen a nyugati part biztos demokrata bázisnak számít, és igencsak valószínűtlen, hogy ne Obama gyűjtse be az elektorokat. Az utolsó állam pedig Alaszka lesz, ahol hat órakor lesz vége a voksolásnak, de itt sem kell majd lerágni a körmünk, hiszen a Sarah Palin kormányozta államban biztos republikánus győzelem születik majd.

Ha minden jól megy, holnap reggelre megtudhatjuk, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke, de aki izgulni szeretne, vagy esetleg álmatlanságban szenved, annak melegen ajánlott végigkövetni az elnökválasztás történéseit.

***

Programajánló a választások kedvelőinek

Választások az USA-ban is négyévente vannak, ennek megfelelően az amerikaiak komoly előkészületeket tesznek, hogy minél kellemesebben tölthessék el a voksolás napját. A tengerentúli újságok pl. külön programajánlókkal kedveskednek a választási jogukkal élni kívánóknak, vagy csak az egyszerű érdeklődőknek. A program központjában természetesen a televízió (na meg az internet) áll. Tévét nézni viszont nem lehet üres gyomorral, és mivel a műsor egyértelműen a választásokról fog szólni, ezért az ajánlott ételeknek is a klasszikus amerikai táplálékot kell reprezentálniuk.

A reggeli kávé mellé az ajánlott választási táplálék nem más, mint a pancake, lehetőség szerint áfonyából (kék) vagy almából (piros), így azok, akik már a korai órákban szavazni mennek, igazi amerikai ízekkel a szájukban adhatják le a voksukat. Az ételajánló ezzel máris különbséget tesz Obama és McCain szavazók között, mivel a kék szín a demokratákhoz, a piros pedig a republikánusokhoz kapcsolódik. Ezért már az utcán csámborgó emberekről is tudni lehet kire fognak szavazni, annak megfelelően, hogy milyen ételt majszolnak az orruk alatt.

Ebédre és vacsorára természetesen hamburgert kell enni, méghozzá sült krumplival. Ez pártállástól függetlenül Amerika minden polgárának kötelező eledel, hiszen mikor érezze át az ember a nemzetéhez való tartozását, ha nem a választások napján. Amúgy a sült krumplit ajánlott saját sütőben elkészíteni, de csak a móka kedvéért.

Estére a TV elé csakis különböző finomságok társaságában érdemes leülni. Itt már kötelező a megkülönböztetés, hiszen valahogy szurkolni is kell a kedvenc elnökjelöltnek, amikor beérkeznek a választási eredmények a központokba. Ennek megfelelően választási sütiket lehet készíteni, amolyan csokoládé-csipszes süti módjára, azzal a különbséggel, hogy csokoládé helyett kék vagy piros M&M cukorkákat kell a sütibe pakolni.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását