2024. május 9. - Gergely

Együttműködést kért a közgyűlés kórház ügyben

A Heves megyei közgyűlés elnöke arra kérte Eger polgármesterét és a Fidesz megyei frakcióvezetőjét, nyilatkozzanak arról, hajlandók-e részt venni egy, a kórház működését ellenőrző testület munkájában - Sós Tamás elnök ezt sajtóközleményben tudatta az MTI-
2008. október 31. péntek 22:10 - Hírextra
A megszólítás oka, hogy Heves megye közgyűlése pénteken eldöntötte: november elsejétől a HospInvest Zrt. üzemelteti az egri Markhot Ferenc Kórházat. Az ezt megelőző közel egy évben azonban számos összetűzés volt az MSZP által vezetett megyei közgyűlés, és a döntést ellenző, Fidesz-többségű Eger önkormányzata között. A HospInvest-működtetés ellen volt a megyei Fidesz frakció is.

Sós Tamás (MSZP) azt írta: Eger városának és egész Heves megyének végre békére és józan együttgondolkodásra van szüksége.

"Csak ez az összefogás szülheti meg a nyugalmat, amire a zavartalan gyógyító munkához, és a kórház fejlődésének elindításához most a legnagyobb szükség van Egerben" - áll a közleményben.

Sós Tamás kitért rá, hogy miközben őt az egri önkormányzat nyilvánosan felelőtlenséggel vádolja, addig Habis László, Eger polgármestere, és a megyei ellenzék vezérei a munkaszerződések aláírásának megtagadására buzdították a kórház dolgozóit, akik e döntésük miatt november elsejétől lemondanak munkájukról, és félő, hogy nem találnak újat.

Leszögezte: az intézménytulajdonos megyei önkormányzat szigorú kontrollal figyel oda arra, hogy az új működtető valóban minden vállalását teljesítse.

A Heves megyei elnök azt írta: "Eger polgármesterét és a megyei ellenzék képviselőit több alkalommal felszólítottam már, hogy ebben az ellenőrzési folyamatban vegyenek részt, és ezt most újra megteszem. Ezúton kérem fel ismét Habis Lászlót, Eger polgármesterét, és Herman István frakcióigazgatót, hogy nyilatkozzanak: hajlandóak-e végre részt venni egy, a kórház működését ellenőrző testület munkájában?"

Hozzátette: ha valós a kórház jövőjéért érzett - rendszeresen hangoztatott - felelősség és aggodalom, éppen itt lenne az ideje, hogy ezt a felelősséget végre ők maguk is gyakorolják, méghozzá józan, rendezett keretek között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását