2024. április 19. - Emma

A költőre emlékeznek

Rangos irodalomtörténészek részvételével rendez konferenciát Baka István József Attila-díjas költő, író, műfordító születésének 60. évfordulója alkalmából az Illyés Gyula Megyei Könyvtár pénteken Szekszárdon.
2008. október 9. csütörtök 21:27 - Hírextra
A délelőtt tíz órakor kezdődő tanácskozáson az 1995-ben elhunyt Baka István irodalmi hatásáról a költő életművének kiváló ismerői, mások mellett Ágoston Zoltán, Szőke Katalin és Szörényi László irodalomtörténészek tartanak előadást - mondta Liebhauser János, a könyvtár igazgatója az MTI-nek. A szimpóziumon, amelynek a Garay János Gimnázium ad helyet, jelen lesz a költő özvegye, Baka Tünde és gyermekei is.

Ezt követően a szegedi Baka István Alapítvány és a Somogyi Károly Megyei Könyvtár által meghirdetett vers- és prózamondó verseny dunántúli elődöntőjében csaknem húsz produkciót láthat a közönség - közölte Liebhauser János, megjegyezve, hogy a döntőt Szegeden, november 22-én rendezik majd.

A program része az Összefogás a könyvtárakért országos rendezvénysorozatnak, amelynek keretében a szekszárdi megyei könyvtár ezúttal a tizenéves olvasóközönséget igyekszik megszólítani - fűzte hozzá Liebhauser János.

Baka István költő Szekszárdon született 1948. július 25-én. A szegedi egyetemen magyar-orosz szakon szerzett diplomát. Első versei a Tiszatájban jelentek meg 1969-ben. Költészetének meghatározó eleme az orosz irodalom, a komolyzene és tanára, Ilia Mihály, akinek figyelme egész életén át követte.

Két év szekszárdi tanárkodás után 1974-ben került vissza a csongrádi megyeszékhelyre, ahol a Kincskereső című, gyermekeknek szóló irodalmi lap munkatársa, főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese lett. Szerkesztőségi szobája az idők során Szeged egyik fontos szellemi műhelyévé vált. 1993 őszén nagy sikerű műfordítás-szemináriumot indított a szegedi egyetemen. Az orosz líra egyik legjelesebb műfordítója volt.

Életműve nagy utat futott be, amelyet 1995. szeptember 20-án bekövetkezett korai halála tört ketté. Sírja a szekszárdi temetőben található, síremlékének alkotója Farkas Pál szobrászművész. Szülőházát 2001-ben avatták irodalmi emlékhellyé Szekszárdon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását