2024. május 12. - Pongrác

Tele has, vagy hideg szoba?

Mary Phillips, a 72 éves londoni nyugdíjas e héten ahelyett, hogy a szokásos melegedőjébe - a jól fűtött közkönyvtárba - ment volna, a legfelsőbb bíróság épülete előtt, az utcán telepedett le. Célja annak kikényszerítése, hogy a kormány tegyen többet azok
2008. október 7. kedd 22:30 - Hírextra
A vattabéléses csizmában, takarókba bugyolálva, mellkasán melegvizes palackkal üldögélő idős asszony mintegy szimbóluma annak a 25 ezer öregnek, aki a következő télen meg fog halni Nagy-Britanniában a hideg miatt.

A "fűtési szegénység" jelensége az elmúlt években kapott erőre az országban, s mára a közfigyelem középpontjába került az energiaárak gyors növekedése miatt. Segélyszervezetek szerint országszerte már 5 millió háztartás küszködik e gonddal. Azokat az otthonokat számítják ide, amelyekben az évi összjövedelem legalább tíz százalékát költik fűtőanyagokra.

A kormány 2000-ben azt ígérte, minden "észszerűen gyakorlati" intézkedést meghoz, hogy 2010-re felszámolja a jelenséget a leginkább érintettek esetében, de most az ügyvédei azt mondják, hogy rajta kívül álló tényezők bonyolítják a megoldást. A hivatalos adatok szerint 2005-ről 2006-ra összehasonlítható árakon 22 százalékkal nőtt a háztartások energiaköltsége. A költségek azóta még drámaiabban emelkedtek az olajárrobbanás miatt.

A kormányzat eddig 20 milliárd fontot költött a megoldásra, de a cél elérése egyre nehezebb, s tovább nehezíti a pénzügyi válság. Kedden elterjedt a hír, hogy három brit nagybank egyenként 15 milliárd font állami tőkepótlást kért a brit pénzügyminisztertől.

A brit statisztikai hivatal szerint a viszonylag enyhe éghajlatú Nagy-Britanniában 25 ezer ember hal meg a hideg miatt kialakult betegségekben.Az erőteljesebb kormányzati intézkedések kikényszerítését célzó bírósági akciót a "Segítsd az öregeket" segélyszervezet és "A Föld barátai" kampánycsoport kezdeményezte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását