2024. április 16. - Csongor

Derbyfesztivál

Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendeznek derelyefesztivált szombaton a Nógrád megyei Iliny községben; a programnak a régi ízek visszahozása mellett az is célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kistérség településeit.
2008. szeptember 25. csütörtök 16:06 - Hírextra
Veres Béláné, Iliny alpolgármestere az MTI-nek elmondta: az egésznapos derelyefesztivált közösen szervezi az önkormányzat a Balassagyarmati Kistérség Többcélú Társulással. Mivel a kistérség falvai közül nincs mindenkivel kapcsolatuk, a programot azzal a céllal is szervezik, hogy kialakuljanak az ismeretségek - tette hozzá.

Ezért a részvétel feltételéül azt szabták, hogy az ötfős főzőcsapotok tagjai között szerepeljenek a polgármesterek vagy az alpolgármesterek is.Emellett a csapatoknak népviseletben kell megjelenniük. Az alpolgármester kitért rá, régen természetes volt, hogy az asszonyok a hétköznapi népviseletben főztek.

A derelye a legegyszerűbb étel volt a nógrádi falvakban, hiszen a krumpli mindenkinél megtermett, de voltak, akik nem is főtt krumpliból és lisztből gyúrták a tésztát, hanem lisztből és vízből, vagy lisztből és tojásból.

Ilinyben a szilvalekváros tészta számít hagyományosnak, de az ízesítések között is megtalálható a túró, a dió vagy a baracklekvár.Sőt, régen az erdőben termő, feketebogyós borzagból főzött lekvárral töltötték meg a derelyét.

Veres Béláné elmondta: ilyen lekvárt manapság már nem készítenek, de a jövő évi derelyefesztiválra ezzel is készülnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását