Pedig van annak valami diszkrét bája, mikor a törzslovista ott gubbaszt a lelátón, gukkerrel a kezében, és a megváltott szelvényét szorongatva szurkol a befutónál. A lovakon sem múlik semmi, és a zsokéknak is egy életforma a versenypálya. Az a pálya, amiből Magyarországon már csak egyetlen egy létezik: a legendás versenylóról, Kincsemről elnevezett komplexum.

Ez az oválpálya van most veszélyben, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ugyanis eladná – jobban mondva privatizálná a "szent helyet", megfosztva ezzel több ezer lovirajongót szórakozásától. A lóverseny ugyanis ma már nem olyan üzlet, mint régen – nem termeli a pénzt, ráadásul a fogadók száma is csökkent az elmúlt évtizedekben. A magyar lósport sem a régi: a zsokék is egyre kevesebben vannak, hiszen sokuk nem tud megélni a hajtásból.

A sportág szerelmesei – örök romantikusok ők egytől egyig – pedig szerény eszközeikkel próbálják megmenteni a Kincsem parkot. Az igencsak neves bulvárszemélyiségek – például Fábry Sándor, aki olyan sokszor és sok helyütt elmondta már az álláspontját, hogy mostanában már leszokott róla – közreműködése sem sokat dob azonban esélyeiken. Ha ugyanis az állam eldöntötte, hogy eladja az ingatlant, akkor aligha tudja ezt megakadályozni egy maroknyi lóversenypárti. Azt viszont talán helyesen sejtik, ha a Kincsem park magánkézbe kerül, az új tulaj más, üzleti szempontból ígéretesebb gazdasági csodát képzel el a helyén. Egy bevásárlóközpont folyosóján pedig bajos lenne derbyt rendezni…

Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület tagjai és szimpatizánsai viszont vasárnap élőlánccal tüntettek a legsikeresebb magyar paciról elnevezett versenypályán. Az olimpiai bajnok Kőbán Rita nevével is fémjelzett társaság létrejötte sem javított azonban egyelőre a lovi helyzetén. A szimpatizánsok csak remélni tudják, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács nem adja olyan kézbe a pályát, ahol nem szerepel a célok között a lóversenysport fenntartása. Pedig…

A felháborodás tehát érthető, de ettől még nem lesz nyereséges a lovi az államnak. Az illetékeseknek – mindkét oldalon – először arra a kérdésre kellene választ találniuk, hogy kell-e ma az országnak egy hárommilliárdból felújított, horribilis fenntartási költségekkel bíró sportlétesítmény, amit hetente alig látogatnak néhány százan és közülük is alig fogad valaki. Ha kell, akkor muszáj minimalizálni a költségeket, és ésszerűbbé tenni a fenntartást és az üzletmenetet is.

Maga a terület ugyanis meglehetősen csábító. Frekventált helyen terül el, s persze nem a lovak hibája, hogy értékes területen koptatják a patáikat. Ráadásul ez az a dilemma, ahol lehetetlen kompromisszumot kötni. Elköltöztetni az egész pereputtyot, az egyre szomorúbb képű paripákkal és egyre bús képűbb lovagokkal együtt lehetetlen, meg hát hova? Vagy Állócsillag, vagy Hullócsillag nyeri tehát a mindent eldöntő futamot – s elárulhatjuk, nem adnak túl jó oddsokat az előbbi, vén csatalónak. Persze láttak már a 181 éves magyar lóversenysport történetében nagy papírformaborogató négylábúakat.

Meg persze ott vannak az öreg rókák, akik szinte fél életüket a lovin élték le, akik már az ügető helyére épített Arena Plaza ormótlan betontömbjeit sem nézték jó szemmel. (Erre mondta egyébként Fábry, hogy az isten megbünteti a pálya helyére települő projektet, mert a hírek szerint nem nyereséges az üzletközpont). És erre mondja a lóversenyhez nem, annál inkább a gazdasághoz értő üzletember, hogy az a különbség a Plaza és a lóversenypálya között, hogy míg előbbi hosszú távon rentábilis lesz, a lovi azonban pont hosszú távon halmozza a veszteséget. Innentől kezdve nem kérdés a megmaradt egy szem magyar lóversenyszentély jövője – gazdaságilag legalábbis megvan az ítélet.

A sport szeretete azonban továbbnyújthatja a lovi életét. Azonban kérdés, hogy sportnak gondolják-e az emberek a lóversenyt, vagy inkább szerencsejátéknak. (Nyilván ez is, az is valamilyen szinten, de ez országonként változik). Angliában – sőt inkább mondjuk úgy, a Brit szigeteken – például nemzeti sportnak számít a lóverseny, egy rakás híres derbyvel, mint például az epsoni. Ami viszont a legfontosabb, hogy a generációk átadják egymásnak a lovi szeretetét, azaz még hosszú évekig biztosított a lósport jövője az Egyesült Királyságban.

Más az a világ, ahol a BBC élőben közvetíti a futamokat (nálunk bezzeg örülhetnek, ha a Sport Televízió szorít egyszer egy évben lóversenynek helyet az összesűrősödött, mézbirkózásos és pókeres jó estét kínáló programfüzérben), ahol az újságok oldalakon át foglalkoznak a nagy derbykkel és ahol külön iskolában tanítják a versenyek közvetítését. Itthon pedig mindössze Nemzeti Vágtákkal, meg szilveszteri celebfutamokkal tudják azt a minimális megbecsülést kivívni a lovassportnak. Mindez egy letűnt kor eltűnt életmódja – s az igazi loviérzés talán már akkor sem jön vissza, ha még egy évtizedig kihúzza a kaotikus magyar ingatlanbizniszben.

Persze a Kerepesi út nem Epson, Fábryék pedig nem igazán hasonlítanak az angol arisztokráciához. Nálunk tehát - mint oly sok más dologgal egyetemben - a lóverseny is más. Kicsit magyar, kicsit szomorú. De kicsit még élhetne…