2024. március 29. - Auguszta

Hangfoglalás

Csaknem 10 milliárd forint összértékű hangszer, több mint 200 koncert, rengeteg közönségtalálkozó és program várja október 3. és 5. között a Hangfoglalás elnevezésű rendezvény látogatóit a budapesti SYMA csarnokban, valamint négy fővárosi és egy debreceni
2008. szeptember 12. péntek 15:12 - Hírextra
Minden idők legnagyobb magyarországi hangszerkiállításaként harangozta be a rendezvényt Szép Fruzsina, a Magyar Zenei Exportiroda vezetője az eseményről tartott pénteki tájékoztatón.
Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára azt hangsúlyozta, hogy a rendezvénnyel zenetanulásra biztatják a családokat, a fiatalokat, s meg akarják tanítani őket a szépség befogadására.

A Syma Sport- és Rendezvényközpont A és C csarnokában 8 ezer négyzetméteren 88 kereskedő vonultatja fel a jelen és jövő csúcstechnikáját. Több 10 ezer fúvós, billentyűs, vonós, ütős, akusztikus és elektromos pengetős hangszert lehet kipróbálni, emellett bemutatják a hang-, fény-, a színpad-, a stúdió-, színház-, és a diszkótechnika elemeit is.

A 200 forintos pengetőtől kezdve a 880 ezer forintos, kézzel készített Bogner gitárerősítőn át a 150 millió forintos, koncertek hangosítására használt keverőpultig sok minden látható lesz, a Metallica együttes 1986-ban elhunyt basszusgitárosának, Cliff Burtonnek készített Aria basszusgitárt pedig ki is lehet próbálni.

A Mesterhangszerek Zöld Szigetén helyet kapnak egyedi magyar mesterhangszerek: vonósok, gitárok, fa- és rézfúvósok, historikus, népi és gyermekhangszereknek. Szaktanácsadást adnak az érdeklődőknek hangszerbeszerzéshez, javításhoz, restauráláshoz.

Kiemelt része a programnak a gyerekek "hangszerbütyköldéje", a vakok hangszersimogatója és a fogyatékkal élők zeneterápiás foglalkozása.

A Syma csarnok 180 koncertjén fellép mások mellett a Hooligans, a Republic, Gerendás Péter, az Old Boys, Emilio, Pély Barna. A Gödör Klubban, a Take 5-ban, a Corvin Tetőn, a Merlinben, valamint a debreceni Klinika Klubban közép- és kelet-európai, valamint magyar zenekarok lépnek fel.

A Hangfoglaláshoz kapcsolódva a Magyar Zenei Exportiroda megrendezi a RegiON közép-kelet-európai zenei konferenciát szeptember 26-án és 27-én Budapesten, a rendezvényt a tervek szerint Hiller István oktatási és kulturális miniszter nyitja meg szeptember 25-én a Parlamentben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását