2024. április 19. - Emma

Múzeumban a Rolling Stones "nyelve"

Megvásárolta a Rolling Stones logójaként ismert hatalmas száj és nyelv "eredetijét" a londoni Victoria and Albert Museum. A múzeum az Egyesült Államokban egy árverésen 92 500 dollárért jutott az immár rocktörténeti kuriózumnak számító alkotáshoz.
2008. szeptember 2. kedd 14:50 - Hírextra
A Mick Jagger szájáról mintázott képet egy londoni diák, bizonyos John Pasche készítette 1970-ben. Az együttes először az 1971-es Sticky Fingers című albumán használta, s azóta elválaszthatatlan a világ legrégibb rock and roll együttesétől.

Victoria Broakes, a múzeum színházi és előadói osztályának vezetője kijelentette: ez volt az első jelkép, amelyet valaha is rockegyüttes használt, s ez lett a világ leghíresebb emblémája.

Az alkotó, John Pasche a The Guardian című brit lapnak elmondta, hogy művének ihlete akkor született, amikor először találkozott Mick Jaggerrel a Rolling Stones irodájában. Az első, ami az énekesből megragadta, szájának hatalma mérete volt. Azt is közölte, hogy az alkotásából befolyó összegből tizenegy éves fiát akarja magániskolában taníttatni.

John Pasche a későbbiek során a Rolling Stones későbbi turnéihoz is készített posztereket, s dolgozott Paul McCartneyval, a The Who együttessel, majd a United Artists, a Chrystals Records és a londoni South Bank Centre művészeti igazgatói tisztét is betöltötte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását