2024. március 29. - Auguszta

Papp Lajos mellett tüntettek

Mintegy kétszázötven volt és jelenlegi betege, valamint szimpatizánsai tüntettek Papp Lajos, a Pécsi Tudományegyetem szívgyógyászati klinikaigazgatójának felmentése ellen az intézmény előtt pénteken.
2008. augusztus 1. péntek 17:10 - Hírextra
A kezükben magyar zászlókat, továbbá "El a kezekkel Papp Lajostól!", "Papp Lajosnak hiszünk!" feliratú táblákat tartó demonstrálók előtt Kimmel Éva, a tüntetés főszervezője azt mondta: jelenlétükkel nem csak arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy nem értenek egyet a nemzetközi hírű szívsebész professzor vezetői székből való távozásával, hanem a jelenlegi magyar egészségügy állapotára is.

A PTE rektora, Gábriel Róbert a múlt héten, július 31-diki hatállyal visszavonta Papp Lajos vezetői megbízatását arra hivatkozva, hogy a professzor nem tartotta be az intézmény gazdálkodására vonatkozó előírásokat, sajtónyilatkozataiban pedig rossz hírbe hozta egyetem vezetését.

Az egyetem vezetése és Papp Lajos viszonya azután romlott meg, hogy a PTE klinikai főigazgatója júniusban két hétre leállíttatta a nem sürgős műtétek végzését a szívklinikán, mivel ott jelentősen túllépték az év első felére rendelkezésre álló pénzügyi keretet.

Papp Lajos ugyanakkor úgy vélte: a szívgyógyászatban nincsenek nem akut műtétek. Az Új Dunántúli Naplónak azt is mondta, hogy ő és kollégái "két héten át csak nézték, hogyan haltak meg az emberek" és "csak néhány félholtat tudtak felvenni".

Az egyetem vezetése szerint a szívsebész állításai nem felelnek meg a valóságnak, azokat statisztikai adatok nem támasztják alá.Papp Lajos időközben bejelentette, beadta nyugdíjazási kérelmét, s azt követően nem kíván szívgyógyászati tevékenységet folytatni. Az MTI információi szerint a professzor szeptembertől lesz nyugdíjas, addig szabadságát tölti.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását