2024. március 29. - Auguszta

Installációk NDK-s filmekből

Szemző Tibor Láthatatlan történet címmel régi NDK-s oktatófilmekből készített installációkat, amelyeket szombattól Wroclawban, a WRO Művészeti Központban láthat a lengyel közönség az Era New Horizons nemzetközi filmfesztiválhoz kapcsolódva, ahol a magyar
2008. július 15. kedd 17:12 - Hírextra
Szemző Tibor a helyszínről telefonon elmondta az MTI-nek, hogy az oktatófilmek mellé Hamvas Béla (1897-1968) A láthatatlan történet című, 1943-ban megjelent első esszékötetét és az abban levő írásokat vette alapul. A Hamvas-szövegeket lefordították lengyel nyelvre, s a hét installáción, mint hét zenei tételen sétálhat végig a látogató.

A művész, aki több hónapon át készítette a kiállítást lengyel munkatársával, Pawel Janickival, régi NDK-s - fizika, biológia, sport - oktatófilmeket tett föl az egykori csehszlovák vetítőgépekre, amelyek egy nagy kiállítási térben állnak megvilágítva.

Ha a látogató fejhallgatóval közelebb lép, elsötétül minden, elindul a film s hallhatja a Hamvas-szöveget, amely egyúttal zenei kísérlet is. A narráció alatt ugyanis zene szól, a komponista maga Szemző Tibor. Ha az érdeklődő eltávolodik a vetítőtől, a film leáll és így tovább. "A filmek teljesen valószínűtlenek, olyanok, mintha 100 éve készültek volna" - tette hozzá a művész.
Kérdésre elmondta, hogy Kelet-Németországban bukkant rá ezekre a filmes "leletekre", s több száz oktatófilmből válogatta ki a wroclawi kiállításra összeállított hét installációt.

Szemző Tibor megjegyezte, hogy wroclavi kiállítását ősszel Varsóba viszik, és bemutatják az új Magyar Kulturális Intézetben is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását