2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A „miniszterek” búcsúja

Szerda este Magyarországon játszik a legendás, industrial metalt játszó Ministry. Üröm az örömben, hogy búcsúturnéjuk során adnak koncertet a Petőfi Csarnokban. A zenekar munkássága nem kisebb nevekre volt inspiráló hatással, mint Marilyn Manson, vagy a R
2008. július 8. kedd 14:29 - paulson
Utoljára, de nem először lép fel szerda este a Ministry Magyarországon, a Sziget közönsége már kapott ízelítőt a metállegenda zenéjéből élőben is. A csapat még 1981-ben indult. A kubai születésű Al Jourgensen hívta életre, az akkor még szintipop formációként működő zenekart. Az évek során innen jutottak el a metalig, pontosabban az industrial metalig, és tettek szert olyan követőkre, mint a Nine Inch Nails, vagy a Rob Zombie.

A szerdai budapesti koncerten előzenekarként a Mangod Inc. mutatkozik be. Az énekes Al Jourgensenen kívül Tommy Victor (gitár), Sin Quirin (gitár), John Bechdel (billentyűs), Jimmy DeGrasso (dob) és Tony Campos (basszusgitár) készül a Petőfi Csarnok színpadára. Az együttessel koncertezett egyébként az idén Aaron Rossi dobos is.

A Ministry az elmúlt bő negyedszázad leforgása alatt összesen tizenegy albumot jelentetett meg, a legutóbbit tavaly, ennek „The Last Sucker” volt a címe. Talán a legnagyobb sikert a „Psalm 69: The Way to Succeed and the Way to Suck Eggs” albumukkal könyvelhették el. Ezért esett ma választásunk erről a korongról a „N.W.O.”(New World Order) című dalra. Ezzel alapoznánk a ma esti zúzásra, illetve kárpótolnánk mindenkit, aki valamiért nem tud elmenni a koncertre. A dalt egyébként 1993-ban még Grammy-díjra is jelölték. A szám George W. Bush elnök politikájának heves kritikája, ez a „felfogás” azóta sem áll távol a zenekartól.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását