Pat Metheny ugyanis a könnyebben fogyasztható, rockosabb Group helyett a keményvonalas jazzt játszó Trioval lépett fel – erről azonban nem igazán szóltak a hirdetések. Pár embert leszámítva ez azonban nem zavart senkit. A koncert a Day Trip tour állomása volt, Metheny olyan zenészekkel dolgozik együtt, mint Christian McBride bőgős-basszusgitáros, illetve a mexikói Antonio Sanchez dobos.

Az előzmények ugyan nem voltak zökkenőmentesek, kezdés előtt egy órával ugyanis közölték, hogy a sajtósoknak nincs külön hely kijelölve, ezért kezdés után oda lehet leülni, ahol még éppen van szabad szék. Persze, még akkor is lehet várni, hogy valaki későn érkezik, s pont oda ülne… Mindenesetre a lelátó háromnegyedig telt meg a kezdésre, úgyhogy azért akadt hely.



Aznap estére ennyi jutott a kellemetlenségekből, több nem, ugyanis a jazzkedvelő közönség nagyjából azt kapta, ami várható volt: magas színvonal, kiváló zenészek, s nem mellesleg jó idő. Ez persze nem mindenkit kötött le, az előttem ülő pár 20 percig fényképeket nézegetett a telefonjukon, majd miután megunták, elmentek.

A korai Methenyre Wes Montgomery volt nagy hatással, azonban a játékában nem csupán a jazz, de más zenei alapok is felbukkannak. Ez adott különös hangulatot a budapesti koncertjének is, a hallgatóságot párszor sikerült meglepnie egy-egy váratlan fordulattal. Aki tehát színtiszta jazzt várt, csalódott: volt ott minden.



A bevezető három akusztikus szám lüktetése páratlanul tudta csigázni kedélyeket. A túl sok lassú-gyors váltakozás egy dalban nem mindig szerencsés, Methenynél azonban ezek a váltások harmonikusak és izgalmasak voltak. A hangzás mellett a 42 húros Picasso gitár még a látványnak is adott. Ilyen bevezető után következett a tömény jazz. Természetesen az új számok domináltak, de felbukkant például a Bright size life is. A koncert során sokszor nehezen lehetett eldönteni, hogy tulajdonképpen ki is a frontember. McBride bőgőshöz képest szokatlanul sokat szólózott, azt viszont zseniálisan. Metheny mindaddig a háttérben kísért a gitárjával. Az utolsó számokra maradtak a rock riffek és -hangzás. Betétként. Egyszerűen odaillett, s kiváló zárása volt a több mint két órás koncertnek.

Metheny – mint a zenészek általában – ember, s nem csak biológiailag. Tudja jól, hogy mivel lehet kedveskedni a hallgatóságnak, s még ha nem is sok, de a „köszönömöt” megtanulta. Többször dicsérte meg a jelenlévőket, hogy mennyire jó közönség, amin keresztül nem csak zenészi, de Metheny emberi mivoltának kiválóságáról is megbizonyosodhatott a nagyérdemű.