2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fidesz a Csepeli-öbölröl

A csepeli öböl feltöltésének azonnali kivizsgálást sürgeti a Fidesz két politikusa, mert szerintük a munkálatokkal súlyosan szennyezik a környezetet. Erről Illés Zoltán, a párt környezetpolitikusa és Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakciójának veze
2008. július 3. csütörtök 14:17 - Hírextra
Németh Szilárd elmondta: a csepeli önkormányzat szakhatósági engedélye 2007 januárjában született arra vonatkozóan, hogy a telephelyen területrendezést hajthatnak végre egy 20 hektáros területen, amelyből mintegy 10 hektár a vízfelszín. A környezetvédelmi szakhatóság tehát engedélyezte, hogy az öblöt feltöltsék - tette hozzá.

A képviselő ugyanakkor rámutatott arra, hogy erről se a csepeli képviselő-testületet, sem a kerület lakóit nem tájékoztatták, ezért az engedélyezési eljárást nem is tudták megtámadni, így lejárt a fellebbezési határidő.

Illés Zoltán közölte: az öböl vízminősége az ipari környezet miatt kérdéses, de az biztos, hogy senki sem ellenőrzi, milyen sittel, szeméttel töltik fel a partszakaszt. Félő, hogy veszélyes hulladék, esetleg olyan, bontásból származó törmelék kerül a Dunába, aminek nem szabadna - tette hozzá.
A Fidesz szakpolitikusa a terület azonnali lezárását és a munkálatok kivizsgálását kéri Szabó Imrétől, a környezetvédelmi tárca vezetőjétől.

"Jó lenne, ha a miniszter nem csak egy operett-kommandóval járná az országot - mert itt is volt, Csepelen június elején -, hanem rajtaütésszerűen, valódi ellenőrzést tartana" - mondta.
Illés Zoltán hangsúlyozta: információik vannak arról, hogy egy logisztikai központot akarnak építeni a területre.

Gyapjas József, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség (KDV-KTVF) igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Mahart-Szabadkikötő Zrt. engedélye kizárólag olyan anyaggal történő feltöltésre szól, amely nem veszélyezteti sem a felszíni, sem pedig a felszín alatti vizek állapotát.

A munkálatok a felügyelőség engedélyével folynak. A KDV-KTVF munkatársai csütörtökön tartottak ellenőrzést a helyszínen és a határozatban foglaltaktól eltérést nem tapasztaltak.
Gyapjas József elmondta, hogy a medencét mesterségesen alakították ki korábban, hogy ott kikötőt üzemeltessenek, azonban a beruházás végül nem valósult meg.

Ortó István, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. általános vezérigazgató-helyettese az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kikötőhöz tartozó budapesti Duna-öböl a kilencvenes években elkezdett, de be nem fejezett beruházások helyszíne.

A Budapesti Szabadkikötő területén az utóbbi években elindított nagymértékű fejlesztések mellett sem gazdasági sem környezetvédelmi szempontból nem indokolt az öböl jelenlegi állapotának fenntartása. Az illetékes szakhatóságok jóváhagyásával így a terület eredeti állapotának visszaállítása elkezdődött. A területen engedélyezett visszatöltési terv szerint - a tevékenységre valamennyi engedéllyel rendelkező - szakcég végzi a munkát - írta.

Hozzátette: a budapesti Duna-öböl területén zajló fejlesztés mellett párhuzamosan épül és novemberre befejeződik az ettől a területtől 200 méterre lévő kereskedelmi medence teljes rekonstrukciója és kiépítése is. A mintegy 5 milliárd forintos beruházás - egyebek mellett - környezetvédelmi célokat szolgálva, a víz és partfal megóvásáért zajlik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását