2024. április 20. - Tivadar

Eltűnnek a régi házak egy pláza miatt?

Eltűnhetnek a jellegzetes debreceni polgárházak a belvárosból, ha a tervek szerint építik fel az új Péterfia utcai plázát - adtak hangot a cívis város védett arculatért érzett aggodalmuknak csütörtöki sajtótájékoztatójukon helyi szocialista politikusok.
2008. július 3. csütörtök 13:21 - Hírextra
Bákonyi László önkormányzati képviselő és Huszthy Csaba, a Societas debreceni elnöke a helyszínen, a leendő pláza helyén még álló cívis házak előtt tartott tájékoztatón kifogásolta, hogy veszélybe kerültek a védett épületek.
A pláza Finta János építész nevével fémjelzett terve szerint csupán a polgárházak homlokzatának egy része maradna meg mintegy díszletként, de úgy átalakítva, hogy a jellegzetes polgárházak egyfajta kétszintes kaszárnya arculatát idéznék - mondta Bákonyi László.
A szocialisták - mint kifejtették - szeretnék megőrizni az óváros eredeti hangulatát, s elérni azt, hogy a homlokzatok és a hozzájuk tartozó első házak eredeti szépségükben és formájukban megmaradjanak.
Megítélésük szerint ezek a házak exkluzív boltokként, vagy irodákként hasznosulhatnának, s mögöttük még bőven jutna hely az új belvárosi plázának is.
A cívis házak megmentése érdekében írásban fordulnak a városvezetéshez és a tömb kivitelezőjéhez a szocialisták - fűzte hozzá Huszthy Csaba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását