2024. március 29. - Auguszta

Katonák zenélnek az utcákon

Négy hazai és négy külföldi katonazenekar felvonulásával, majd közös koncertjével pénteken megkezdődött Debrecenben a 16. nemzetközi katonazenekari fesztivál. A katonazene mára a kultúra, az államiság részévé, jelképéé is vált - hangoztatta a fesztivált m
2008. június 28. szombat 07:41 - Hírextra
Az esemény egyben a jelenlevő államok, nemzetek kulturális missziója is - tette hozzá.

Az idei fesztiválon a hazaiak - a Magyar Honvédség (MH) központi zenekara, a debreceni, a székesfehérvári és a szentendrei zenekar - mellett négy külföldi együttes: görög, osztrák, román és török katonazenekar is részt vesz.

A nyitónap előtt, csütörtök este már úgynevezett beharangozó koncerteket tartottak a hajdú-bihari megyeszékhelyen, pénteken a város több pontján szórakoztatták a közönséget, de a vasárnapi fesztiválzárásig megfordulnak a zenészek Hajdúszoboszlón, Hajdúböszörményben és Nádudvaron is.

A fesztivál megnyitóján Szeredi Péter kabinetfőnök utalt arra is, hogy a Magyar Honvédség történetében először Debrecen, a "katonaváros" főterén búcsúztatták el a Koszovóba békefenntartó misszióba induló katonákat.

A főtéren felsorakozó alakulatot, a helyi 5. Bocskai lövészdandár katonáit a honvédség nevében Tömböl László altábornagy, a honvédség összhaderőnemi parancsnoka és Pajna Zoltán, a cívis város alpolgármestere búcsúztatta.

A debreceni dandár több, mint 400 katonája utazik július közepétől koszovói állomáshelyére, ahol 300 szlovén katona csatlakozik hozzájuk. A nemzetközi békefenntartó haderő parancsnoka Mórucz László alezredes, a Bocskai dandár zászlóalj-parancsnoka lesz.

A KFOR-misszió katonái díszmenetben búcsúztak el Debrecen lakosságától.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását