2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Fesztivál Nyírbátorban

Négy ország művészeinek és zenészeinek közreműködésével pénteken kezdődik a Szárnyas Sárkány Hete Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál Nyírbátorban - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város Szárnyas Sárkány Kulturális Egyéni Cégének alapító ügyvezető-i
2008. június 30. hétfő 12:45 - Hírextra

A régi utcaszínházi és utcazenei hagyományokat ápoló rendezvénynek a hazai fellépők mellett olaszországi, romániai és ukrajnai résztvevői is lesznek - mondta Dózsa György.
A programból kiemelte: a fesztiválon a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadását is láthatják az érdeklődők, a kárpátaljai művészek Szigligeti Ede Liliomfi című színművét mutatják be. A beregszásziak által játszott darab a múlt szombaton befejeződött Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválján díjat nyert Kisvárdán, sőt a zsűri elismerése mellett megkapta a közönség díját is.
A háromnapos nyírbátori fesztivál pénteken délután 6 órakor látványos utcai felvonulással kezdődik. A karneváli menet a település belvárosán át vonul a rendezvény helyszínére, a Papok-rétjére, ahol több színpadon mutatják be produkcióikat a fellépők. A közeli múzeum kertje és a Minorita-templom udvara szintén helyet ad előadásoknak.

Szombaton és vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik a program, s minden nap éjfél után érnek majd véget az előadások, amelyeket koncertek is színesítenek.
A fesztivál záró előadása után vasárnap éjjel sárkányégetéssel és tűzijátékkal fejeződik be a nyírbátori program - mondta Dózsa György.
Hozzátette: a jókedv és a muzsika mellett a szervezők természetesen gondoskodnak a nézők ellátásáról is, igazi vásári hangulat keretében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását