2024. május 7. - Gizella

Vitáztak a gyógyfürdőkről

A Főkert Zrt. parképítési kft.-jében kialakult többségi magántulajdon csökkentésével, illetve a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezetése által szorgalmazott tevékenység kiszervezésekkel összefüggő kérdésekkel foglalkozott kedden a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági B
2008. június 17. kedd 23:30 - Hírextra
Mindkét cégnél elsődlegesen az ellenzékiek firtatták a történteket. Ennek kapcsán a testület egy korábbi döntését teljesítve a cégvezetők írásban tájékoztatást adtak, illetve kiegészítették álláspontjukat. A Főkert Zrt. vezérigazgatójának, Kocsis Lászlónak a szavaiból egyebek közt kiderült, hogy a parkfenntartási kft., amelyben az utóbbi években a magántulajdonosok kerültek többségbe, 2002 óta 20-40 millió forint közötti nyereséget ért el. Árbevétele ez idő alatt 1-3 milliárd forint között mozgott.

Bánsági György, a cég igazgatóságának elnöke úgy vélte: nem jelent különösebb gondot az, hogy a kft.-ben többségi tulajdont szereztek a magánbefektetők, köztük a zrt. vezérigazgatója. Szerinte a jelentősebb döntéseket csak a zrt. jóváhagyásával tudja meghozni a kft. A bizottság végül is ellenzéki javaslatara felkérte a főpolgármestert arra, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a kft.-ben ismét a zrt., az önkormányzat legyen a többségi tulajdonos.

Szaniszló Sándor (MSZP) rámutatott, hogy nem szerencsés dolog az, ha egy cég alaptevékenységét kiszervezik.

Ferenci Tibor,a Budapest Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója a cég hatékonyabb működését, takarékosabb gazdálkodását elősegítő lépéseként említette azt, hogy újabb tevékenységeket szerveznének ki. Utalva arra, hogy már eddig is 60 százalék körüli a cégnél a kiszervezések aránya, közölte, hogy az újabb lépésekkel, például a mosoda teljes kiszervezésével évi 200 millió forintot tudnának megtakarítani. Egyidejűleg pedig a felszabaduló területeket a cég alaptevékenységének, a fürdőszolgáltatásnak a javítására fordíthatnák, például wellness részlegek kialakításával. Megjegyezte, hogy jelenleg a cég 1,6 milliárd forintot költ évente azokra a feladatokra, amelyeket kiszerveznének.

A vitában egyértelművé vált, hogy az ellenzékiekhez hasonlóan a szocialisták többsége sem támogatja a fürdő vezetésének elképzeléseit. Andó Sándor (MSZP) tanácsnok javaslatára, aki hosszasan sorolta a kiszervezésekkel szembeni aggályait, a bizottság a szocialisták és az ellenzékiek szavazataival a jövő hétre elnapolta a döntést ez ügyben. A szabad demokraták, akik a korábban megjelent sajtóhírek szerint a vezérigazgató bázisának számítanak, elutasították ezt a lépést. Andó Sándor szerint a jövő héten azért lesz célravezetőbb ez ügyben döntenie a gazdasági bizottságnak, mivel e héten csütörtökön a cég felügyelőbizottsága részletesen foglalkozik a kiszervezési elképzelésekkel. Bagdy Gábor (KDNP) hozzátette, hogy jövő héten keddig a cég igazgatósága is állást foglal ez ügyben, így még komplexebb lehet a gazdasági bizottság döntése.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását