2024. május 11. - Ferenc

Barcson portyáztak

Negyedszer indultak öko-portyára a biogazdálkodás elkötelezett hívei, művelői és népszerűsítői; az idén a dél-dunántúli régió három megyéjét járják be, a háromnapos program során tíz biogazdaságot keresnek fel.
2008. június 14. szombat 15:40 - Hírextra

Missziót teljesítenek az itteniek - mondta Gyenesei István önkormányzati miniszter szombaton Barcson, ahol az öko-portya mintegy száz résztvevője a Biokál-International Kft. tevékenységével ismerkedett.

A szakminiszter köszöntőjében az egészségtudatos életvitel fontosságát hangsúlyozta, egyúttal felhívta a figyelmet az ökogazdálkodásban rejlő, még feltáratlan lehetőségek kihasználására. Mint mondta: Magyarországon jelenleg alig százezer hektáron folytatnak biogazdálkodást, azaz óriási tartalékaink vannak. A biogazdálkodással előállított termékek olyan értéket jelenthetnek Magyarországnak, mint más államok számára az olaj - tette hozzá.

Kálmánné Szurdoki Csilla, a Biokál-International Kft. munkatársa az MTI-nek elmondta: családi vállalkozásuk 1989 óta foglalkozik bioalapú növényvédő szerek előállításával és forgalmazásával. Éves forgalmuk 20 millió forint, termékeik 80 százalékát külföldön értékesítik.

Karácsony Imre, az öko-portya ötletgazdája, főszervezője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a mostani portyájuk során kistermelőket és nagygazdaságokat, alapanyag-előállítókat és feldolgozókat keresnek fel, s közben megismerkednek a Duna-Dráva Nemzeti Park értékeivel.
A biogazdálkodás mellett húsz éve elkötelezett szakember szerint mind nagyobb az igény a biotermékekre, főleg a 25-45 éves korosztály körében.

Mint elmondta, az elsőként négy évvel ezelőtt elindított öko-portyán résztvevők nyolcvan százaléka visszatérő, többek között agrármérnökök, pályázatírók, újságírók, színészek, környezetvédők tartanak velük, hogy megismerkedjenek az ország egy-egy térségében folyó biogazdálkodással.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását