2024. május 10. - Ármin, Pálma

Robur és Pannónia Pekingben

Elindult Budapestről a nyári olimpia helyszínére az a hét magyar szurkoló, akik egy öreg Robur kisbusszal és egy oldalkocsis Pannóniával tervezik megtenni az oda-vissza 24 ezer kilométeres utat - értesült a HavariaPress.
2008. június 7. szombat 17:01 - Hírextra

A lelkes szurkolók szombaton délután kettőkor gördültek ki a Közlekedési Múzeumból már igencsak odavaló járműveikkel: a veterán Robur és a szintén veterán, 41 éves Pannónia előtt világrekord távolság áll.

Amennyiben sikerrel veszik az oda-vissza 24 ezer kilométeres utat, úgy az oldalkocsis Pannónia biztosan helyet kap majd a Rekordok Könyvében, hiszen ekkora távolságot veterán motorkerékpárral még senki sem tett meg.

A kalandvágyó magyar szurkolók Oroszországon és Mongólián keresztül érkeznek majd Pekingbe, terveik szerint augusztus 8-án. A két hónapig - majd visszafelé ismét ugyanannyi ideig - tartó útra alaposan felkészítették a járműveket.

A nyolc roncsból újraépített Robur futóművét és alvázát is megerősítették, az inkább spártainak, mint keletinek nevezhető kényelmet pedig a buszba épített emeletes ágyak biztosítják majd a hosszú út során.

Forrás: Havariapress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását