2024. április 18. - Andrea, Ilma

Újra látogatható a labirintus

"A 25 éves Budavár Labirintus kiállításai a mai naptól ismét látogathatóak. A Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal megsemmisítette az I. kerületi jegyző Budavári Labirintust bezárását elrendelő 2008. március 28-i törvénysértő határozatát.
2008. május 23. péntek 18:30 - Hírextra

Május 6-án már megnyílt a Kiállítás, de az I. kerületi jegyző semmibe véve a felügyeleti szerv – másodszori – kizáró határozatát, valamint a kijelölt Újbuda jegyzőjének jogerős végzését, ismét karhatalmi foganatosítást hajtott végre a Budavári Labirintussal szemben, és nagy rendőri erőkkel lezáratta a kiállítás helyszínét.

Deák Ferenc jegyző valótlanul nyilatkozott.
A budavári önkormányzat jegyzője május 9-én sajtóközleményt juttatott el az MTI-hez. Ebben azt írta, hogy elutasították a Labirintus Kiállítás-szervező Kft. fellebbezését, amit a Budavári Labirintus a jegyző március 28-án hozott döntése ellen nyújtott be. A fellebbezést az elbírálására kijelölt XI. kerületi önkormányzat szakértői testülete utasította el – állította.
Deák Ferenc jegyző valótlanul nyilatkozott.

A sajtóközleménye előtti és utasítására végrehajtott karhatalmi attakot, a felügyelet szerv kizáró határozatát, Újbuda jegyzőjének éppen hogy a Budavári Labirintus számára kedvező jogerős végzését elhallgatta.

A szaporodó és durvuló hatalmi visszaélések miatt a Budavári Labirintus vezetése a legfőbb ügyészhez fordult. Mert meggyőződésünk, hogy a nyilvánossághoz való fordulást nem lehet hatósági vegzatúrával és rendőrségi attakokkal megakadályozni, s mert a Budavári Labirintusnak is joga van a mindenkit megillető törvényes védelem minimumára – személyi, szervezeti, jogi; objektum és közművei tekintetében egyaránt.

Az ügy hátterében a Budavári Labirintus által létrehozott a varbarlang.hu-honlap van. Az összeállítás egy másfél évtizedes – köztisztviselőket és közpénzeket is érintő – visszaélés-sorozatra hívja fel a figyelmet."

Köszönettel, Budavári Labirintus

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását