2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Új bírósági épület Fonyódon

Somogy megye legkorszerűbb, országosan egyedülálló digitális hangrögzítő berendezéssel felszerelt bírósági épületét adták át Fonyódon, pénteken.
2008. május 16. péntek 16:37 - Hírextra

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke az ünnepélyes átadáson annak a reményének adott hangot, hogy az OIT finanszírozásával, közel 600 millió forint értékű, korszerű körülményeket biztosító beruházás hozzájárul az eredményes munkához.
A főbíró emlékeztetett rá, hogy elnökségének hat éve alatt, 2002-től 19 milliárd forint értékben 26 felújított és 8 újonnan épült bírósági épületet adtak át az országban.
Lomnici Zoltán hangsúlyozta: a most átadott bíróságon a bírók munkáját segítő technikai eszközök biztosítása mellett nagy gondot fordítottak a megfelelő biztonságtechnikai berendezésekre is, ami elengedhetetlen a nyugodt munkavégzéshez.

Legyen ez jelkép, a 21. század bírósága - mondta a fonyódi Városi Bíróság átadásán Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke, emlékeztetve arra, hogy a korábbi, egy volt családi házból kialakított bírósági épület már nem felelt meg a mai kor követelményeinek. "Európainak nem volt nevezhető a hely" - sommázta véleményét a megyei bíróság elnöke.

Susoczki Ágnes, a városi bíróság elnöke elmondta: évente 3.000 ügyet tárgyalnak, az illetékességi területükhöz 30.000 ember tartozik. Büntető és polgári pereket egyaránt tárgyalnak.
Az új bírósági épület a város önkormányzatának köszönhetően egy csereszerződés révén, zöldmezős beruházásként egy év alatt épült meg, egy utcányira a régitől.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását