2024. április 20. - Tivadar

A katasztrófavédelem diákszóvivői

Két kategóriában - általános, illetve középiskolás korosztályban - választották meg a katasztrófavédelem diákszóvivőjét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A nem mindennapi megmérettetésre a Megyei Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen került sor.
2008. május 16. péntek 20:30 - Hírextra

A versenyt 15. alkalommal rendezték meg Borsodban, az idei esemény különlegességét emelte, hogy Sajószentpéter, a házigazda település ezen a napon tartotta az I. Katasztrófavédelmi és Környezetvédelmi Napját.

A megye 9 középiskolájából és 11 általános iskolájából érkeztek csapatok, hogy megbirkózzanak a legkülönbözőbb esetekkel, helyzetekkel. Hat állomáson mérték össze tudásukat, látványos technikai elemekkel színesítve a programot - mondta a távirati irodának Rétközi Ferenc, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.

A tizenévesek közül a miskolci Diósgyőri Gimnázium csapata állhatott a képzeletbeli dobogó első fokára, a kicsik között a bánrévei Tompa Mihály Általános Iskola diákjai érték el a legtöbb pontszámot. A diákszóvivőt is ezen tanulók soriból választották ki: Szabó Marcell diósgyőri és Hajdu Ágnes bánrévei versenyző személyében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását