2022. december 9. - Natália

Keddtől jöhet az magasabb összegű nyugdíj

Kedden kezdi meg a Magyar Posta az emelt összegű nyugdíjak, rokkant nyugdíjak és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások kézbesítését - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-vel hétfőn. Mint mondta, akiknek van bankszámlájuk, már pénteken kézhez
2008. május 12. hétfő 12:24 - Hírextra
A kormányszóvivő emlékeztetett arra, a rendkívüli emelést januárig visszamenően egy összegben kapja meg a mintegy 3 millió érintett. A kormány a vártnál nagyobb áremelkedésekre tekintettel döntött úgy márciusban, hogy idén már az év első felében korrigálja a nyugdíjak összegét.
Daróczi Dávid hangsúlyozta: a nyugdíjak és nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 1,1 százalékos emelésével a nyugdíjak összege átlagosan havi 850 forinttal nő, májusban pedig a visszamenően 4 hónap után járó egy összegű kifizetéssel átlagosan további 3 400 forintot kapnak a nyugdíjasok.

Tájékoztatása szerint a nyugdíjak vásárlóértéke idén mintegy 1,5-2 százalékkal nő, figyelembe véve a januári 5 százalékos, a májusi 1,1 százalékos emelést, valamint az 5 éves igazságossági nyugdíjprogram 2008-ban végrehajtott lépéseit. A nyugdíjakat érintő 5 százalékos januári emelés átlagos összege 3 600 forint volt, a mostani emeléssel így átlagosan havonta 4 500 forinttal kapnak többet a jogosultak, mint 2007-ben - tette hozzá.

Kitért arra, hogy a nyugellátások 1,1 százalékos, visszamenőleges hatályú emelése mintegy 31 milliárd forint többletforrást igényel. A nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülő, mintegy 420 ezer ember esetében ez további 1,23 milliárd forintot jelent.

A kormány természetesen ősszel ismét felülvizsgálja a nyugdíjakat, és amennyiben szükséges, novemberben ismét kiigazítja az összegeket - hangoztatta a kormányszóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását