2024. március 29. - Auguszta

Fehér port tartalmazó levelet kapott az MSZP

Fehér port tartalmazó borítékot kapott nyolc budapesti MSZP-iroda, a borítékokban a por mellett levél is volt - mondta Burány Sándor, a szocialista párt fővárosi szervezetének elnöke szerdán az MTI-nek. Az SZDSZ XIII. irodájába is érkezett egy kékesfehér
2008. május 7. szerda 14:11 - Hírextra

Burány Sándor tájékoztatása szerint a nap folyamán az MSZP I., II., III., IX., XII., XIV., XV. és XIX. kerületi irodájához érkezett fehér port tartalmazó boríték. Ahol felbontották a küldeményeket, ott a por mellett levelet is találtak - tette hozzá Burány Sándor, de azt nem tudta megmondani, mi állt a levelekben. Mint mondta, a borítékokon keresztül azoknál a küldeményeknél is ki lehetett tapintani, hogy port tartalmaznak, amelyeket nem bontottak fel.

Az MSZP budapesti elnöke elmondta: a küldemények feladójaként egy esetben egy fiktív kft., a többi esetben fiktív személyek és címek szerepelnek. Burány Sándor közlése szerint a küldemények minden irodába egyforma borítékban érkeztek.

A szocialista politikus kitért arra, hogy IX. kerületi irodájuk egy közösségi házban van, ahol a nap folyamán 200 gyerek is tartózkodik egy rendezvényen, így - Burány Sándor szerint - a küldemények őket is veszélyeztethetik.

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta, a rendőrségen bejelentést tettek az esetekről, de várhatóan feljelentést is tesznek ismeretlen tettes ellen.

Szerda reggel az SZDSZ XIII. kerületi irodájába is érkezett egy kékesfehér port tartalmazó levél - mondta az SZDSZ fővárosi választmányának elnöke az MTI-nek. Szabadai Viktor kifejtette: a küldeményt ő maga bontotta ki és annak tartalma - amit egy felirat nélküli A4-es papírba csomagoltak - ráborult.

A politikus elmondta: ezután értesítették a kerületi rendőrkapitányságot, akik kiküldték embereiket a helyszínre. Hozzátette: jelenleg a Nemzeti Nyomozó Iroda illetékeseit várják, akik majd elemzik a port.
Szabadai Viktor a küldemény felbontása után telefonon próbálta értesíteni a párt kerületi elnökeit, hogy elővigyázatosan bánjanak a hozzájuk érkező küldeményekkel. A választmányai elnök azt is elmondta, hogy a borítékon a feladónál feltüntettek egy XIII. kerületi címet, ahová a rendőrség munkatársai kiszállnak, de úgy érzi, fiktív címről lehet szó, mert az utcanév és az irányítószám nem egyezik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását