2024. április 16. - Csongor

A Fidesz és a KDNP támogatja a jelöltet

A Fidesz és a KDNP kész támogatni a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Baka Andrást, amennyiben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) is támogatja a jelöltet - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a f
2008. május 5. hétfő 13:17 - Hírextra

Navracsics Tibor közölte: a frakcióülésen sem politikai, sem szakai értelemben nem vetődött fel komolyabb kifogás Baka Andrással szemben, ezért a Fidesz és a KDNP frakciószövetsége egyhangúlag úgy döntött, amennyiben az OIT támogatja a jelöltet, akkor így tesz Fidesz és a KDNP is a parlamentben.

Sólyom László köztársasági elnök múlt héten szerdán mutatta be jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára a frakciók képviselői előtt. Baka András korábban a strasbourgi emberi jogi bíróság bírája volt.

Az államfő a jelöltről elmondta: Baka András pályáját tudományos kutatóként kezdte a Magyar Tudományos Akadémia Állami és Jogtudományi Intézetében, majd a strasbourgi emberi jogi bíróság magyar bírája volt 1991 és 2008. január 31-e között. Baka András Európa egyik legismertebb bírájává vált strasbourgi munkája nyomán - tette hozzá.

Sólyom László tájékoztatása szerint a jelölést hosszú tájékozódás előzte meg. Először a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökével, Lomnici Zoltánnal találkozott február első napjaiban. A később napvilágra került információk szerint a találkozón Sólyom László közölte a főbíróval: más jelöltet keres a posztjára. Ezután az államfő találkozott az öt ítélőtábla elnökével, majd fogadta a 19 megyei bíróság és a Fővárosi Bíróság elnökét.

A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak hatéves megbízatása június 24-én jár le. Az új főbírót az államfő jelöli és az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel.

A parlamenti frakciók múlt szerdán jelezték, hogy május 5-én hétfőn alakítják ki álláspontjukat Baka Andrásról. A frakciók nevében nyilatkozó Dávid Ibolya (MDF) közölte: szeretnék figyelembe venni az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ajánlását, és ezt követően döntenek a jelölt személyéről.
Az OIT legközelebb május 6-án ülésezik.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását