2024. május 7. - Gizella

Női dobosok először Magyarországon

Először jár Magyarországon a Kijima Taiko japán női dobegyüttes, és első koncertjét Miskolcon, a Művészetek Házában adja szombaton - tájékoztatta az MTI-t a miskolci intézmény vezetője.
2008. május 2. péntek 11:29 - Hírextra

Juhász Rita közölte: Magyarországon először Miskolcon mutatkozik be a japán női dobegyüttes, majd Budapesten, a Művészetek Palotájában és Szombathelyen ismerheti meg a magyar közönség a taikót, azaz a csoportos dobelőadást.

Az intézményvezető azt is elmondta, hogy a különleges csapat 1982-ben alakult. A Kobajasi Haruhiko által vezetett, tizennégy diáklány alkotta együttes tagjai büszkén vallják magukat egy "kis falu nagy dobosainak". Akisino herceg és Kiko hercegnő eljegyzésén, majd esküvőjén az együttes ünnepi taikóval köszöntötte a japán hercegi párt.

Hozzátette: lendületes, energiát sugárzó előadásuk az érdeklődés középpontjába állította őket, és egy csapásra híresek lettek. Jelenleg - egyre tágítva a tradicionális japán dobolás határait - dzsesszzenészekkel, táncformációkkal dolgoznak együtt. Hangszertudásuk állandó tökéletesítése alapvető fontosságú számukra, ezért minden évben öt alkalommal fellépnek San Franciscóban a Nemzetközi Taikofesztiválon.

Európában is rendszeresen vendégszerepelnek, 2005-ben például meghívást kaptak az EU-Japán cserekapcsolatok éve jegyében Luxemburgban rendezett Wiltzi Nemzetközi Zenei Fesztiválra, ahol a közönség szűnni nem akaró tapssal fogadta produkciójukat.

2001-ben Fukuiban megkapták a Japán Otaikoverseny legmagasabb díját. 2003-ban az általános dob kategóriában veterán felnőtt csapatokat legyőzve nagydíjat nyertek a Tokiói Nemzetközi Wadaiko versenyen, s ezt a teljesítményüket 2006-ban megismételték. Ezzel a dobosok közül ők mondhatják el elsőként magukról, hogy kétszer is átvehették ezt a komoly elismerést - mondta a miskolci Művészetek Házának vezetője.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását