2024. május 29. - Magdolna

Esterházy kiemelt vendég

Esterházy Péter kiemelt vendég a PEN Nemzetközi Írószövetség eheti New York-i fesztiválján; az író három alkalommal találkozik az amerikai közönséggel. A PEN negyedik alkalommal rendezi meg a kedden nyíló World Voices fesztivált, amelynek a köz- és magáné
2008. április 29. kedd 07:44 - Hírextra

Az irodalmi rendezvénysorozaton több mint ötven nemzet képviselteti magát; meghívták Dragomán György írót, valamint Palya Bea énekest is.

Esterházy Péter először szerdán, a fesztivál nyitóestjén lép a közönség elé: Salman Rushdie, a PEN World Voices elnöke mutatja be vendégeit, akik beszélgetnek és felolvasnak a magánszférából táplálkozó kreativitásról. Csütörtökön Esterházy Péter és Dragomán György is részt vesz több más író mellett az állami megfigyelésről szóló szekció találkozóján. A nemzetközi felolvasóest részvevői egymás szövegei alapján folytatnak eszmecserét arról, hogy milyen következményei vannak a megerősödött állami felügyeletnek a 2001. szeptember 11-i, Amerikát ért terrormerényletek óta.

Vasárnap Harmonia caelestis című regénye kapcsán beszélget Esterházy Péterrel Wayne Koestenbaum amerikai író, kritikus a háború utáni magyar irodalomban megjelenő személyes családi sorsokról. A találkozó helyszíne Amerika egyik leghíresebb könyvtára, a New York Public Library.

Palya Bea világzenei hangja színesíti a PEN Cabaret szombati gálaestjét a dél-manhattani Webster Hallban: a művész Bill T. Jones legendás koreográfussal és Erika Stucky jazzénekessel együtt lép fel. Az est hivatalos zárópartiját a New York-i Magyar Kulturális Intézetben rendezik meg, ahová a PEN Cabaret neves vendégei is hivatalosak.

A PEN Amerikai Intézete kampányt folytat a Kínában raboskodó irodalmárok és újságírók szabadon bocsátásáért: a kényszerhallgatást jelképezik azok a börtönben raboskodók által dedikált székek, amelyekből egy-egy darab minden program alatt a színpadon áll majd.

Az 1921-ban alakult PEN Nemzetközi Írószövetség a kezdetektől fogva küldetésének tekinti az írók közötti baráti viszony és szellemi együttműködés erősítését. A több ezer írót, fordítót és szerkesztőt tömörítő szervezetnek 125 országban van helyi tagozata. A Nemzetközi PEN Klub elnöki tisztét 1990 és 1993 között Konrád György töltötte be.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását