2024. május 6. - Ivett, Frida

HIV-kezelés laboratóriumi kontroll nélkül

A HIV-fertőzöttek kezeléséhez nem feltétlenül szükséges a rendszeres laboratóriumi kontroll.
2008. április 28. hétfő 09:46 - Hírextra
Egy brit vizsgálat szerint, amelynek során a páciensek túlélési esélyeit vizsgálták számítógépes szimuláció segítségével, alig valamivel jobbak a mutatók azon HIV-fertőzöttek esetében, akiknél rendszeresen ellenőrzik a kezelés hatékonyságát, mint azoknál, akiknél nem.

A kutatás eredményeit a The Lancet című orvosi hetilap legújabb számában publikálták, s a szerzők reményei szerint a vizsgálat megváltoztathatja az afrikai és ázsiai AIDS-betegek kezelésének módját.

Andrew Phillips, a londoni University College Medical School kutatója és munkatársai számítógépen modellezték a HIV-fertőzés előrehaladását, majd 20 éves időtartamra kiszámították a páciensek túlélési esélyeit.

Mint kiderült, a rendszeres laboratóriumi vizsgálatokon részt vett betegek 83 százaléka ötéves túlélésre számíthatott. Azoknál, akiknél nem ellenőrizték a kezelés hatékonyságát 82 százalékos volt az 5 éven túli túlélési ráta. Húsz év múlva az ellenőrzött "páciensek" közül 67 százalék volt "életben", azok között viszont, akik nem végeztek laboratóriumi tesztet, 64 százalék.

A különbség elhanyagolható és megcáfolja azt az elméletet, hogy a víruselleni kezelést rendszeres laboratóriumi vizsgálatokkal kell párosítani, ellenkező esetben nem ellenőrizhető a terápia hatékonysága, s a gyógyszerrel szemben ellenálló kórokozók megjelenéséhez vezethet.
A szakértők szerint világszerte mintegy 33 milliónyian szenvednek az AIDS-től, de csupán a felük jut megfelelő kezeléshez.

"A laboratóriumi vizsgálatok elvégzése nem lehet szempont, amikor a kezelésre szoruló betegeknek mindössze a fele jut gyógyszerhez" - mutatott rá Andrew Phillips.
Némely szakértő óvatosságra int, mondván a laboratóriumi kontroll hiánya a gyógyszer-rezisztens vírustörzsek elszaporodásához vezethet.

Nathan Ford, a dél-afrikai Medecins Sans Frontiers egészségügyi központ vezetője szerint viszont semmi sem utal arra, hogy Afrikában gyorsabban szaporodnának el az ellenálló kórokozók, mint a világ más részein.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását