2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Exkluzív interjú Vikidál Gyulával és Zeffer Andrással

Szinte nem akad olyan rockzenét kedvelő ember, aki ne hallotta volna a P.Mobil nevét. A nyolcvanas évek legendás bandája azóta már három énekest is „elhasznált”, akik most újra színpadra állnak, rendhagyó módon együtt! Hozzájuk csatlakozik még
2008. április 24. csütörtök 17:26 - Constantinovits Milán
Vikidál Gyula, és a leukémiát csodálatos módon leküzdő Zeffer András is szemmel láthatóan jó erőben van; csillogó tekintettel, vidáman mesélnek a P.Mobil-világát megidéző Mobilmánia-projektről. Örökifjúi lendülettel, tettvágytól lelkesen mesélnek terveikről: még a kívülállók is érezhetnék, hogy nekik tényleg az életük szerves része az újra megidézett Mobil-korszak.



Honnan jött a Mobilmánia-turné ötlete? Miért épp ti öten – Tunyogi Péter, Vikidál Gyula, Rudán Joe, Zeffer András és Kékesi „Bajnok” László – álltatok össze?

Zeffer András: A RockBand-del játszunk Agárdon a Pop strandon augusztusban. Gondoltam, hogy elhívom Tunyót, meg Gyulát vendégnek, úgyis gyakran léptek fel velünk, hiszen zeneileg egy hullámhosszon voltunk mindig is. Beugrott az ötlet, hogy elrángatom még Rudán Jocit. S ekkor elgondolkoztam: itt van három Mobilos, sőt, velem együtt négy, akkor jöjjön már Bajnok is! Ha pedig együtt van öt mániákus Mobilos, akkor csináljunk egy Mobilmánia-turnét! Vagyis szinte adta magát az ötlet. Szóltam Gyulának, hogy mi lenne, ha most nem csak vendégnek hívnám, hanem ténylegesen életre keltenénk egy rendhagyó P.Mobil-felállást egy turné erejéig. Ő habozás nélkül rábólintott. Fél négyre beszéltük meg a találkozót, és jellemző módon egy perccel előtte mindenki ott volt. Ez is jelezte, hogy mindnyájan egyformán lelkesen akarjuk ezt!

Vikidál Gyula: Fontos hozzátenni, hogy most nem a Mobilt élesztjük újra, ez inkább hagyományőrzés, a Mobil-örökség ápolása. A Mobilmánia tulajdonképpen egy új zenekar.

A Mobil minden korszakából összegyűltetek. Ha jól tudom, például ti ketten sem játszottatok együtt a zenekaron belül.

Z.A.: Mi éppen váltottuk egymást: Gyula már a P.Box-szal kezdett zenélni, amikor én Sárvári Vilivel együtt érkeztem, akivel tizenhat hosszú éven át regisztrált tagjai voltunk a Mobilnak. Tunyóval és Bajnokkal távoztunk a Mobilból, amikor jött Rudán Joci; az együttes utolsó tíz évét már ő énekelte végig. Így voltunk egymással, egymás mellett, de a cél egy volt mindig is: mindent megtenni a Mobil-ügyért, vinni tovább a Mobil-érzést. Ez megmaradt mindenki lelkében, aki megfordult a zenekarban, ezt nem lehet elfelejteni, kitörölni.

Tavaly ősszel már történt egy kísérlet a Tunyogi-éra P.Mobiljának újraélesztésére, amikor az Ausztráliába távozott dobos, Mareczky „Totó” István hazajött pár hétre. Akkor azonban Tunyó egészségi állapota miatt meghiúsult a koncertsorozat.

Z.A.: Az egy nagyon elkapkodott ötlet volt. Totó éppen Magyarországra nyaralt, és Lóránt megpróbálta összerántani az akkori zenekart, a ’81-es felállást, pár buli erejéig. Ezt azonban ilyen hirtelen nem lehet megvalósítani. Tunyónak vannak egészségügyi gondjai, nagyon kell óvni és védeni őt, illetve borzasztóan örülni annak, ha egyáltalán ott lehet közöttünk a színpadon. Ez sajnos elkerülte néhányunk figyelmét, ezért is fulladt kudarcba ez a Mobil-reunion turné.

Térjünk vissza a Mobilmániához! Milyen számokat hallhatunk majd? Nem csekély repertoár áll rendelkezésetekre.

V. Gy.: Igen, az első megbeszélésünkön magunk is szembesültünk azzal, hogy rengeteg dal közül lehet majd válogatni. 1974-ben kezdtünk játszani, mint P.Mobil, most pedig 2008-at írunk. Harmincnégy év azért iszonyatosan nagy idő! Bizonyos dalokat egyszerűen muszáj műsorra tűznünk, hiszen a közönség egy része ezeken nőtt fel. Generációk nevelkedtek Mobil-dalokon! A legelső szerzemények, mint a Menj tovább, Rocktóber, Kétforintos dal mind felejthetetlenek! Próbáltuk összeírni, hogy miket kell játszanunk, de olyan tetemes mennyiség jött össze, hogy még ezekből is válogatnunk kell. Azt szeretnénk, hogy a megszólaló húsz-huszonöt dal között mindenki találjon kedvére valót, mindenki halljon néhányat azok közül, amelyek révén megismerte a zenekart. Megkíséreljük összehozni a mi kedvenceinket és a közönség kedvenceit, de azt meg kell értenie a rajongóknak is, hogy mindent nem lehet eljátszani. Ezért az igen hosszú Mobil-történet minőségi keresztmetszetét szeretnénk adni.

Kaptam egy olyan fülest, hogy a Honfoglalást is el fogjátok játszani…

V.Gy.: Természetesen! Ám nem minden tételét.

Z.A.: Ha az összes tételt eljátszanánk, már öt óra felett járna a műsoridő! (nevet) Ezért a záró- és a nyitótételt, az Őshazát és az Újhazát lehet majd hallani, ezek rendelkeznek talán a legmarkánsabb mondanivalóval. Gyula kezdi majd az éneket, és Tunyó meg Joe folytatja. Egymás mellett lesznek legtöbbször a színpadon, és néhány számnál versszakokat, sorokat is felváltva éneklik.

V.Gy.: Közben nyilván vokálban segítjük egymást. Így lehetséges lesz bizonyos számokat két-három szólamos vokállal kísérni, vagy akár néggyel, ha beszáll Andris és Bajnok is.

Z.A.: De a RockBand tagjai is kiválóan énekelnek, szóval nem lesz gond.



Épp ez lett volna a következő kérdésem, hogy ki gitározik és ki dobol majd.

Z.A.: A RockBand dobosa és két gitárosa játszik majd velünk, Bajnok pedig basszusgitározik, én pedig billentyűs hangszereken játszom. Régi tervem, régi vágyam volt, hogy ezeket a Mobil-nótákat Hammond orgonán eljátszhassam még párszor. Hihetetlenül szeretek Hammondon játszani, ám sajnos szűk a lehetőségek tárháza: kevés helyen lehet színpadra cipelni és megmutatni az orgonát. Egy háromszáz kilós szekrényről van ugyanis szó.

V.Gy.: A Hammondnak ott kell lennie! Utánozhatatlan hangja van, egyszerűen meg kell szólaltatni.

Valami meglepetés lesz a turnén?

V.Gy.: Már eleve az meglepetés, hogy színpadra állunk közösen! (felnevet) Így öten talán nem is léptünk fel együtt még sohasem!

Z.A.: Nekem is éppen ez fordult meg a fejemben! Biztos, hogy eddig nem állt színpadra ez a formáció, és ilyen többet nem is lesz! Ezt csak most lehet látni, a Mobilmánia keretén belül. Külön-külön természetesen elő fogunk fordulni, mindenki viszi tovább a saját dolgait, Gyula a színházat, én a RocBand-et. Ez a Mobilmánia azonban közös ügy, itt lehet minket látni, hallani, örülni vagy elszomorodni. (nevet)



Előttetek a RockBand fog játszani. Mit kell erről a csapatról tudni? Ez már ugyanis messze nem a pár évvel ezelőtti TRB-formáció.

Z.A.: Hála Istennek, sikerült felgyógyulnom a leukémiából, ami óriási csoda. Gyula a kórházban is felhívott, a visszatérő koncertemen, illetve a megsegítésemre szervezett fellépésen is ott volt, nagyon jól esett a támogatása. Az orvosok azt jósolták, hogy három napom van az életből hátra, így az eredeti RockBand-tagoknak tovább kellett lépniük a saját érdekükben. Amikor csodával határos módon meggyógyultam, új csapatot szerveztem, nem szerettem volna a régiek életét semmiféleképp felborítani, megzavarni. Teljesen új együttest hoztam létre, Vámos Zsolt, Kozma Tamás gitározik, Borbély Zsolt dobol, ők játszanak majd a Mobilmánia turnén is. Rajtuk kívül Lőrincz Viktor basszusgitáros és Mészáros Péter billentyűs alkotja a RockBand-et.

Végül meséljetek a turnéról. Budapesten mikor lehet titeket elcsípni?

Z.A.: Eddigi terveink szerint egy alkalommal játszunk idén a fővárosban, október 21-én a Sportarénában. A Magyar Rákellenes Ligával szervezünk közös koncertet, tizennyolc előadóval. Közös küldetésünk, célunk ugyanis, hogy a rákbeteg művészeknek, és mindazoknak, akik ebben a betegségben szenvednek, anyagi segítséget tudjunk nyújtani. A bemutatkozó koncertünk május 23-án lesz Székesfehérváron a Fezen klubban, ahová érdemes elővételben jegyet venni, mert 500 főnél létszámstop van.
Forrás: Pont FM - hirextra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását