2021. október 23. - Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Az elhunyt gitárosra emlékeztek a Pont FM-en

A tavalyi év augusztus 6-a szomorú nap volt a zenésztársadalom körében. Hosszan tartó betegség után 38 éves korában elhunyt Daczi Zsolt, a Bikini és az Omen együttes gitárosa. Barátai, kollégái azóta sem felejtik el a fiatal zenészt. Emlékdalt készítettek
2008. április 2. szerda 15:53 - Malina Adrienn
Az elmúlás mindig fájdalmas, felfoghatatlan és megérthetetlen. A honi zenésztársadalom szembenézett ezzel a fájdalommal és azzal, hogy Daczi Zsolt soha többet nem pengeti a gitár húrjait.

Zsolt, az érettségi után, 19 évesen lépett be a Bikini zenekarba, ahol egészen 2004-ig játszott, és az együttes 16 lemezén gitározott. Számos dal komponálása fűződik a nevéhez.1993-ban hívta életre Tirana Rockers névre keresztelt zenekarát, 1995-ben készített egy Gitáriskola elnevezésű videót, amely meg is jelent. 1999-ben pedig Ángyán Tamás hegedűssel karöltve megalapította a Carpathia Projectet. Több Omen CD-n vendégként játszott, majd 2003-tól az együttes gitárosa lett.

Mindenkit megrázott a hír, amikor kiderült, hogy súlyos betegség támadta meg a szervezetét. Zenésztársai összefogtak, hogy gyógykezeléséhez anyagi támogatást gyűjtsenek és a Wigwam Rock Clubban egy segélykoncertet rendeztek, ahol többek között olyan nevek is felléptek, mint a Kalapács Józsi, az Omen, az Akela, a Philadelphia, a Hard, s a sort még hosszasan lehetne sorolni. De nem csak egy ilyen alkalom volt, amikor is a hazai rockzenészek összefogtak. 2007 tavaszán is a húrok közé csaptak, hogy ismételten segítséget nyújthassanak a beteg társuknak. Sajnos minden erőfeszítés és összefogás ellenére a betegség legyőzte a kiváló zenész szervezetét és örökre búcsút intett a földi létnek.



Idén februárban elkészült egy csodálatos dal, amelynek a zenéjét Ángyán Tamás, a szövegét pedig Molics Zsolt írta. A dalban a hazai rock élet krémje szerepel: Deák Bill Gyula, Molics Zsolt, Rudán Joe, Katona Főnök, Gubás Tibor. A gitárszólókat Ángyán Tomi, Mohai Tamás és Nagyfi László játssza.

A Pont FM rádió stúdiójában Molics Zsolt és Nagyfi László volt a Rocközön műsor vendége. Emlékeztek Zsoltra, a dal születésére és kicsit a jövőbe is tekintettek.

Pont FM: Milyen hangvételű dal szólalt meg bennetek, amikor Zsoltra gondoltok? Vidám, szomorú vagy csak úgy jön?

M. Zs. : Ezen nem sokat gondolkoztam. Ami a szívemben volt, azt megírtam. Zsolthoz régi barátság köt, az utolsó egy évben sokat dolgoztunk együtt. Az emlékezésnek ez a formája úgy érzem, teljesen helyénvaló.

Pont FM: Hogyan emlékeztek vissza rá, milyen ember volt?

N. L. : Nagyon jóindulatú volt. Soha egy vitánk sem volt. Rengeteget segített mindenben, otthon volt a zeneelméletben is, egyszerűen értett ahhoz, amivel foglalkozott. Sokoldalú zsenije volt a zenei életnek. Ritka, hogy valaki ennyire keresett zenész legyen és mégsem számított egy bezárkózott embernek. Az ország egyik legjobb gitárosa volt.

M. Zs. : Az biztos. Optimista, derűs ember volt, sosem panaszkodott.

Pont FM: Elevenítsétek fel kicsit a közös Omenes időszakot.

N. L. : Érdekes, már az Omen nevet is ő találta ki. 2003-ban csatlakozott hozzánk állandó tagként. Isteniek voltak a közös próbák. Volt egy kis stúdiója, amit már nagyon profi módon tudott kezelni. Ott összerakosgattuk a számokat, és ő napokig elvolt vele, ha valamit finomítani, vagy javítani kellett. Imádta ezt az életet. Ha ott hagytam nála egy dalt, hogy kezdjen vele valamit biztos, hogy elkészítette.



Pont FM: Februárban készült el az emlékdal, „Jó utat, barátom” címmel. Igazi kiválóságok énekelnek benne, gondolom nem volt nehéz rávenni őket.

M. Zs.: Valóban nem. Deák Bill Gyulát majdnem ki is hagytuk belőle, de még időben eszünkbe jutott, hogy neki mindenképpen kell legalább egy sor. A dal alapja Németországban készült el Ángyán Tamás segítségével. Itthon kialakítottunk egy kis stúdiót és megkezdődtek a felvételek.

Pont FM: Készül majd belőle klip?

N. L.: Tervbe van véve, de még egyeztetnünk kell a dalban szereplő énekesekkel. Ha minden igaz, ez előbb utóbb megtörténik, mi azon leszünk, hogy a klip is a lehető legjobb legyen. Reméljük, lesz majd olyan televízió, amelyik le is adja a klipet.

Pont FM: Hol lehet majd teljes terjedelmében meghallgatni ezt a dalt?

N. L.: Tervek szerint a „leghangosabb” metál magazin mellékleteként fog megjelenni. Ezen kívül ősszel készülünk új Omen albummal, amit szintén szerepelni fog ez a dal. Természetesen a dalból származó teljes bevételt Zsolt családjának ajánlottuk fel.

Az alfoldinaplo.hu oldalán olvasható Daczival egy interjú, ami még évekkel ezelőtt készült vele. Meghatóak az utolsó mondatok:

„- Mi az, amit szeretnél elfelejteni életedből?
- Azt az öt hónapot a kórházban. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik egy éve segítettek nekem és a családomnak. A zenészeknek, akik megszervezték és felléptek, s a közönségnek, akik jelenlétükkel álltak mellém a segélykoncerten. Nagyon nehéz időszak volt.
- Mi az, amit még nagyon szeretnél az életedben?
- Legyőzni a betegségem, nem lesz könnyű.”

Fotók: www.omen.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását