2024. március 29. - Auguszta

Bugyik a színpadon

Február 23-án azaz jövő hét szombaton folytatódik a Magyarországon egyedülálló Rock a Ringben verseny, ami nem más, mint közismert zenészek új szerepvállalása, ezúttal a lemezjátszók mögött. Bokszmeccseket idéző hangulatban zenei csapásokkal küzdenek a le
2008. február 14. csütörtök 19:07 - Pálfi Rita
A cél a tavaly novemberi első párbaj győztesének, Szigeti Ferencnek a trónról való ledöntése. A négy kihívó: Zeffer „Survivor” András a The Rock Bandből, Halász „Jókedvű” Feri a Depresszióból, Csányi „Knock Out” Szabi a Black Outból és a „Leghangyásabb” Hangya a Zorallból.

Szerda délután a Pont FM Rocközön műsorának Zeffer András volt a vendége, a beszélgetés fő témáját a jövő szombati megmérettetésre való felkészülés és az első rock dj párbajról szóló ismertető jellegű beszámoló alkotta. Azért szóba került Zefi együttesének, a The Rock Bandnek pénteki fellépése is, sőt érdekes kulisszatitkok is.

Érdekes helyzet alakulhat ki, ha a négy kihívó közül Zefi kerülne a döntőben össze Szigeti Ferenccel. A zenész ugyanis éppen a címvédőtől értesült a párbajról, és Szigeti Ferenc be is számolt tapasztalatairól. Elárulta neki például azt is, hogy mekkora segítséget jelentett, hogy volt pultkezelési tapasztalata. Ezáltal neki gördülékenyebben ment a „versenyzés”. Az ezután következő párbajról szóló taktikai megbeszélésen Hartman Zoli műsorvezető és Zefi kiemelték, hogy a közönség megmozdítására alkalmas dalokkal kell készülnie a résztvevőknek, ami nemcsak a buli hangulata miatt fontos, hanem azért is, mert a jelenlévők döntenek a továbbjutó személyéről, tapssal, füttyel, ordibálással és bármilyen egyéb hangeffektekkel.

A küzdő feleknek minden fordulóban 3-3 nótányi lehetőségük van a közönség kegyeinek elnyerésére, de közben - ahogy a novemberi viadalon is – lehetőségük van - a leginkább pankrációkra jellemző hangulati elemekkel, - egymás verbális kóstolgatásával is tüzelniük a nézőket.

Arra a kérdésre, hogy merre fordul, inkább a modern vagy a klasszikus rock irányába Zefi sejtelmesen csak annyit válaszolt, hogy olyan dalokban gondolkodik, ami a fiatalok és az idősek körében is ismertek és nagy népszerűségnek örvendenek. Itt elárulta Zefi, hogy mennyire jó ötletnek találja a párbajt, hiszen így közismert zenészeket egy új, személyes oldalukról is megismerhetik a hallgatók (nézők). Arra a kérdésre, hogy a dalok között hazai vagy külföldi előadókra lehet számítani tőle, elárulta, hogy a külföldiek közül olyan számokra lehet tőle számítani, amiket bizonyára mindenki ismer. Olyan dalokról van szó, amiken ő felnőtt és játszotta is őket koncerten, ennek ellenére hazai előadót sem tart kizártnak. Ha játszik majd valamit saját együttesétől, akkor minden valószínűség szerint a Születtem, szerettem, a Túl bolond és a Temple Bar hármasból fog kikerülni az ellenségre mért zenei csapás. Kihangsúlyozta, hogy mennyire fontos felmérni, hogy mire vágyik a közönség. Figyelni kell a reakcióikat folyamatosan. Szóval több számmal készülni és majd az alkalom szüli, hogy mely dalokkal igyekszik elhódítani a kupát Szigeti Ferenctől.

Szóba került, hogy a The Rock Band koncertjein is elég vegyes a közönség kor szerinti eloszlása, 18 és 60 év közötti, ez is segítségére lehet majd a megfelelő számok kiválasztásában.

Zefi mindenesetre úgy gondolja, hogy ez az egész egy játék, jó dolog lehet belebújni a lemezlovas szerepébe, és bár ő sok mindent csinált már, de ezt még nem. Sőt, elmondása szerint régen a diszkósokat „seprűvel kergette volna inkább.” Hozzátette persze, hogy mára feloldódott a rockzenészek ellenérzése a DJ-kel szemben, ami már külön szakmává nőtte ki magát. Mi sem mutatja ezt szebben annál, hogy különböző zenei stílusokat képviselő lemezlovasok zúdítják a zenét a közönségre. Így van már rock dj is, de van külön r’n’b vagy az elektronikus zene különböző irányzatainak szakembere is. Az sem elfelejteni való tény, hogy egyes sztár DJ-k egész arénákat képesek megtölteni. Szóval messze van már a rock’n’ roll és a slágerek szembenállása. A jövő hét szombati bulinak ez az egyetlen kikötése van: az elhangzó zenék mind a rock műfajából kell, hogy kikerüljenek. Azért így is elég széles skálából válogathatnak a zenészek.

Hogy ne csak a jövő hétre koncentráljunk, pénteki programajánló is elhangzott a műsorban. Zefi és a The Rock Band február 15-én, pénteken koncertezik az Avalon klubban. Erre az alkalomra új, illetve eddig nem játszott dalokkal is készülnek. És ami a legfontosabb: játszanak egy meglepetésnótát, ami alatt várják a lányok bugyijait fel a színpadra. Nem vicc, egy AC/DC számról van szó, és értesülésük szerint e zenekar feldolgozásait játszó együttessel már megesett, hogy női alsóneműk kerültek fel a színpadra koncert közben. Persze a gondolat annyira nem meglepő, hiszen volt idő, amikor divatos volt a hölgyek részéről tetszésüket különböző ruhadarabok dobálásával kifejezni. Most úgyis divatba jött a retró. Azok számára, akiket mindez nem hozna tűzbe: a The Rock Band készül egy monumentális zárt térben tartott tűzijátékkal is.

A lemezlovas viadal jövő szombaton a Wigwamban tartják, a rendezvény egyben a Pont FM rádió születésnapját is hívatott ünnepelni. A párbaj további résztvevői és a „csata” előtti hangulatfokozásért felelős zenészek vendégként szerepelnek e héten és a jövő héten is a rádió Rocközön című műsorában.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását