2024. április 20. - Tivadar

Ölhet az ózon

Korai halált okozhat még az olyan kis ózontartalmú levegő belélegzése is, mint amilyet az USA több pontján mértek - jelentette az Egyesült Államok Nemzeti Kutatási Bizottsága kedden.
2008. április 23. szerda 18:34 - Hírextra

A jelentés javasolja, hogy az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) vegye figyelembe a halálozási adatokat, amikor megállapítja az ózonra vonatkozó egészségügyi határértéket, a helyi hatóságoknak pedig figyelmeztessék a lakosokat, hogy ne tartózkodjanak a szabadban, amikor az ózon koncentrációja meghaladja ezt.

A tanulmány a talajszinten mérhető ózont, a szmog egyik összetevőjét vizsgálta. Míg a sztratoszférában található ózon életfontosságú, mert megvéd a káros sugárzásoktól, a felszínközeli ózon, amely az erőművek, autók, gyárak kibocsátotta gázok hatására keletkezik, különféle betegségeket okoz, s főként az idősek, a gyermekek és a légzőszervi betegségekben, így például asztmában szenvedők számára jelent halálos veszedelmet.

Az ózon - az oxigén háromatomos módosulata - a légutak nyálkahártyájában oldódik, a közben keletkező, erősen oxidáló hatású gyökök és ionok pedig roncsolják a sejteket, szöveteket. Tüneteit tekintve a szennyezőanyag köhögést, fejfájást, gyorsuló pulzust okoz.

Az ózon és a halálozás közti kapcsolat vizsgálatára az EPA kérte fel a Nemzeti Kutatási Bizottságot.

A kutatók olyan tanulmányokat elemeztek, melyek a halálozást közvetlenül az ózonszint változásával hozták kapcsolatba. A vizsgálatokat az Egyesült Államok, Kanada és Európa több nagyvárosában végezték úgy, hogy számításba vették a hőmérsékletet és a levegő páratartalmát is, amelyek befolyásolják az ózon szintjét.

"Az ózon hatása a halálesetek számára egyértelmű" - mondta Evelyn Talbott, aki a Pittsburgh-i Egyetem munkatársaként vett részt a tanulmány elkészítésében.

A Környezetvédelmi Hivatal márciusban szigorította meg a levegőtisztasági előírásokat az Egyesült Államokban, amivel az EPA szerint évente négyezer ember halála előzhető meg. Az új rendelkezés szerint az ózon megengedett egészségügyi határértéke levegőben 75 egység (75 részecske egy milliárdban), míg a korábbi előírás 80 egység volt egy milliárdból. Az ózon egyéntől függő érzékelési határa 100 egység körül van.

Az EPA Tiszta Levegő Tudományos Tanácsadó Bizottsága további szigorítást javasol, 60-70 egységben maximálva a megengedett határértéket.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását