2024. április 19. - Emma

Dönt az MSZP

Az elkövetkező két évre szóló gazdaságpolitikai irányról a napokban dönt a szocialista párt - közölte Juhász Ferenc, az MSZP elnökhelyettese. "A napokban fogja a szocialista párt eldönteni azt a gazdaságpolitikai irányt, amelynek mentén az elkövetkezendő
2008. április 21. hétfő 10:29 - Hírextra

Mindössze annyit árult el, hogy a párt gazdaságpolitikusai, "külső emberekkel" való konzultáció után tesznek előterjesztést arra, mi lehet a fő irány.

Juhász Ferenc az önálló kormányzás esélyeit latolgató felvetésekre azt mondta: nagy esélyt lát arra, hogy az jól működik majd. Hozzátette: ha mégsem működne, akkor mindenféleképpen kell partner, aki támogatást ad, és bizonyos értelemben stabilizál. "Ha így sem megy, akkor nincs mese" - fogalmazott az előrehozott választás lehetőségét firtató kérdésekre.

Újságírói felvetésre megerősítette: ha őszig nem sikerül rendet tenni a párton és a kormányzóképességen belül, akkor "nem zárja ki" az előrehozott választások lehetőségét.
A koalíció felbomlása körüli helyzetet értékelve úgy vélte, annak a kormányzati szakasznak vége van, amelyik egyszerre kényszerült arra, hogy stabilizáljon, és egyszerre próbált meg reformértékű lépéseket bevezetni.

Arra a kérdésre, hogy pártja milyen vezetésű SZDSZ-szel tudná folytatni a koalíciót, azt mondta, a liberálisok elnökválasztását az SZDSZ belügyének tekinti, ám megjegyezte: "Kóka János nagyon elvetette a sulykot, hogy ott ismételten együttműködést lehessen kialakítani".

A korábbi koalíciós együttműködésre utalva azt mondta, a kompromisszumkeresés és a kormányzóképesség fenntartásának szüksége miatt "olyan egyveleg lett, amelyet igazából senki sem szeretett".

Ha most önállóan tudunk politikát formálni, kiderül hogy az a politika, amit szocialista politikának hívnak, megfelelő-e - fogalmazott az MSZP elnökhelyettese.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását