2024. március 1. - Albin

Izzítanak a szocialisták

Juhász Ferenc szerint a népszavazás nem a tandíjról, a vizitdíjról vagy a kórházi napidíjról szól, hanem az emberek személyes jövőjéről. Az MSZP kampánykoordinátora a szocialisták szombati budapesti nagygyűlésén úgy fogalmazott: ha igent mondanak a saját
2008. március 1. szombat 14:06 - Hírextra
Jó lenne tudni, hogy az emberek megértették-e az erőfeszítést, ami motiválta a szocialisták tetteit, vagyis azt, hogy mindenkinek van felelőssége a saját életéért - mondta az MSZP elnökhelyettese, a párt népszavazási kampányának koordinátora. Szeretné azt is tudni - tette hozzá -, hogy a társadalom megérti-e az erőfeszítés mögötti tisztességet. Hangsúlyozta ugyanakkor: bármi történik, nem tehetnek mást, mennek előre.

Az MSZP elnökhelyettese azt mondta, aki ellene van a szebb jövőnek, az kárt okoz Magyarországnak. "Elég, Orbán Viktor!" - jelentette ki Juhász Ferenc, felsorolva, hogy a Fidesz elnöke szerinte hányszor nem mondott igazat az elmúlt hetekben.

A rendezvényen több helyen megtalálhatók a szombat délutáni, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök melletti szimpátiatüntetésre hívó szórólapok.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását