2024. április 19. - Emma

Kósa Lajos szerint le akarják hallgatni a politikai elitet

Kósa Lajos szerint a kormány arra akar felkészülni, hogy lehallgattassa a politikai elitet, ezért nyújtott be interpellációt a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterhez. A Fidesz alelnöke az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, nem tudta
2008. április 18. péntek 07:05 - Hírextra
Az ellenzéki politikus közölte: a kormány a Magyar Köztársaság demokratikus berendezkedését súlyosan sértő, törvénysértő tevékenységbe akarja belekényszeríteni a titkosszolgálatokat.
Hozzátette: ezt a kormánytól származó dokumentumokkal tudja alátámasztani, ezért hivatalosan is meg kell kérdeznie az ügyről Szilvásy György titokminisztert. Hangsúlyozta: a magyar politikai elit lehallgatásának semmilyen indoka nincs és azt semmilyen szakmai érv nem támasztja alá.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a házbizottság ülése után egyebek mellett arról is beszélt, hogy egy benyújtott interpelláció szolgálati titkot érint, ezért ebben az ügyben tovább egyeztetnek. Többet nem mondott az ügyről.

Az MTI ezt követően írt arról, hogy az Országgyűlés hétfőn vagy kedden zárt ülést rendelhet el egy interpelláció erejéig - amire eddig még nem volt példa - mert szolgálati titok vagy államtitok esetén ilyenkor ez az eljárás.

A távirati iroda úgy tudja, a csütörtöki házbizottság ülésén téma volt, hogy egy fideszes interpelláció miatt szükség lehet arra, hogy annak elhangzása és a miniszteri válasz idejére zárttá tegyék a plenáris ülést. (Az interpellációra a címzett miniszter vagy helyettese válaszol, ezt követően a benyújtó jelzi, hogy elfogadja-e a választ. Ha nem, akkor a képviselők szavaznak erről.)
Kósa Lajos interpellációjának címe, amely már elérhető az Országgyűlés internetes oldalán:" A kormány 3011/2008-as, titkosszolgálati titkot képező határozatáról, amely lehetővé teszi lényegében a teljes magyar politikai elit titkosszolgálati eszközökkel történő jogellenes megfigyelését, a róluk gyűjtött információk politikai célzatú felhasználását, avagy útban a kisebbségi kormányzás felé".

Az MTI információi szerint a titokgazda még vizsgálja, hogy az interpelláció valóban érint-e szolgálati titkot.

Ha azt állapítja meg, hogy ez így van, akkor - a házszabály szerint - az Országgyűlésnek nincs mérlegelési lehetősége, zárt ülést kell elrendelni. A Házban arra már volt példa, hogy a plenáris ülés egy-egy része nem volt nyilvános, elsősorban katonai kérdések miatt. Az azonban először fordulna elő, hogy egy interpelláció miatt rendelnek el zárt ülést. Ilyenkor a karzatról, a páholyokból, de még a folyosókról is távozniuk kell az újságíróknak és a vendégeknek. Ez idő alatt szünetel az internetes, a televíziós, és a rádióközvetítés is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását