2024. április 19. - Emma

Debrecen perel az OEP ellen

Debrecen önkormányzata pert és versenyhivatali eljárást indít az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) ellen, hogy a háziorvosok megkaphassák a vizitdíj miatt kieső bevételt - jelentette be Kósa Lajos, a város polgármestere, a Fidesz alelnöke szerdai
2008. március 19. szerda 17:53 - Hírextra

Kósa Lajos szerint gazdasági erőfölénnyel való visszaélés és tisztességtelen piaci magatartás miatt indítanak pert, illetve versenyhivatali eljárást az OEP ellen, mert álláspontjuk szerint az OEP háziorvosokkal kötött formaszerződése valójában "diktátum", amelynek alapján az OEP jogszabályi változás esetén a szerződés finanszírozási oldalát egyoldalúan módosíthatja, egyeztetési kötelezettség nélkül.

A próbapernek országos hatása lehet - tette hozzá a fideszes városvezető, aki szerint két héten belül elindítják az eljárásokat. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta azt is, hogy a vizitdíjat ugyan a háziorvosok szedték be, de a pénz OEP-en keresztül érkezett a háziorvosokhoz, vagyis az OEP elismerte, hogy a háziorvosok által teljesített, ellenőrzött szolgáltatás finanszírozásának a vizitdíj is része. Ugyanakkor - folytatta - az egészségügyi törvény szerint az OEP köteles a teljesített és ellenőrzött szolgáltatást finanszírozni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását