2024. április 19. - Emma

DVD-n is kiadják a játékokat

DVD-n, tévén és interneten is látható lesz a következő években a Salzburgi Ünnepi Játékok számos produkciója. A tervek szerint csomagban is árusíthatják az ünnepi játékok előadásaira szóló jegyeket az előadás hónapokkal később megjelenő DVD-felvételeivel
2008. március 18. kedd 08:01 - Hírextra

Az ünnepi játékok igazgatósága ugyanis négy évre szóló megállapodást kötött a klasszikus zenei előadások felvételével és a felvételek forgalmazásával foglalkozó Unitel médiaprodukciós és -forgalmazó céggel. Ennek értelmében az Unitel 2008 és 2011 között felvesz összesen tizenkét salzburgi produkciót, majd világszerte forgalomba hozza ezeket DVD-n, illetve eladja a vetítés jogát tévéállomásoknak és internetes portáloknak.

Az idei hét új operaprodukció közül hármat szemeltek ki erre a célra (Rómeó és Júlia, Otelló, Don Giovanni). Rögzíti és forgalmazza majd az Unitel a Wiener Philharmoniker nyitókoncertjét is Pierre Boulezzel és Daniel Barenboimmal - jelentette be hétfőn Salzburgban az Unitel és az ünnepi játékok igazgatósága.

Az Unitel "piacra dob" majd olyan interjúkat is, amelyek a produkciókban részt vevő művészekkel készültek. A tervek szerint csomagban is árusíthatják az ünnepi játékok előadásaira szóló jegyeket az előadás hónapokkal később megjelenő DVD-felvételeivel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását