2024. május 10. - Ármin, Pálma

Elutasították a Nyugalom elleni feljelentést

Bűncselekmény hiányában elutasította a XI.-XXII. kerületi ügyészség az Alföldi Róbert Nyugalom című játékfilmje ügyében tett feljelentést - tájékoztatta Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő pénteken az MTI-t.
2008. március 7. péntek 13:06 - Hírextra

"A kifogásolt jelenetben sem a kisfiú, sem az anya nem tanúsít kifejezetten szexuális magatartást, a jelenet a nemiséget nem ábrázolja súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan nem a nemi vágy felkeltésére irányul, nem pornográf és nem gyermekpornográf" - idézte az ügyészségi határozatot a szóvivő.

Alföldi Róbert ellen a Szövetség a Tisztességért Bizottság tett feljelentést megrontás gyanúja miatt. A szervezet beadványában azokra, a sajtóban megjelent vádakra hivatkozott, amelyek szerint fajtalanságot, illetve vérfertőzésre utaló közösségellenes cselekményt mutat be a film.

A történet szerint a felnőtt főhős (Makranczi Zalán) kényszeres közelségben él idős, egyedülálló édesanyjával, az egykor ünnepelt színésznővel (Udvaros Dorottya), nem tud tőle elszakadni. A film bevillant néhány gyerekkori jelenetet, például a 8-10 éves fiú megmasszírozza, megmossa anyja lábát. Egy ilyen, egészen rövid snittben a gyerek keze a combon nyúlik fölfelé a bugyihoz, de itt vágás következik.

Borbély Zoltán kitért arra is, hogy a Fővárosi Bíróság nyilvántartásában nem szerepel a feljelentő egyesület.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását