2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Dokumozi nyílik

Dokumentumfilmeket, kísérleti és kisjátékfilmeket, valamint rövidfilmeket vetítő mozi nyílik Budapest IX. kerületében jövő kedden - közölte Komlósi Orsolya, a mozi programfelelőse hétfőn az MTI-vel.
2008. február 25. hétfő 22:19 - Hírextra

Komlósi Orsolya elmondta: a DocuArt Kocsiszín az Erkel utca és a Ráday utca sarkán álló, Ybl Miklós tervei szerint neoreneszánsz stílusban épült Károlyi-Almássy-palota egykori kocsiszínjében kapott helyet.

Felidézte, hogy a szerződést tavaly márciusban írta alá a mozit üzemeltető Palantír Film Alapítvány a Ferencvárosi Önkormányzattal.

A mintegy 130 négyzetméteres, 50 férőhelyes moziban olyan filmeket láthatnak majd az érdeklődők, amelyek eddig teljesen kimaradtak a forgalmazásból vagy nehezen hozzáférhetőek - hangsúlyozta Komlósi Orsolya, hozzáfűzve, hogy kezdetben "próbajáratban" naponta két alkotást tűznek műsorra, először csak magyar filmeket, majd később külföldi munkákat is.

Megjegyezte azt is, hogy a DocuArt Kocsiszínben kezdetben csak DVD-ről, illetve más digitális, elektronikus hordozóról vetítenek, de a későbbiekben normálfilmes mozigépet is be akarnak állítani.
A programfelelős kiemelte: a kerületi önkormányzattal olyan filmes központot szeretnének kialakítani, amely a magyar film fejlődését előrelendítheti.

Mint mondta, a moziban az általános iskolák és középiskolák számára a tanmenethez kapcsolódó tematikus vetítéseket, klubokat szerveznek, a pályakezdő, fiatal filmeseknek pedig képzéseket, mesterkurzusokat tartanak. A hagyományos filmklub mellett olyan rendezvények is lesznek, amelyeken a filmekkel és azok alkotóival még az alkotói folyamat során találkozhat a néző, a közönség belepillanthat a készülő filmbe, a rendező pedig a jövendőbeli nézőkkel konzultálva fejezheti be munkáját - mondta.

Komlósi Orsolya tájékoztatott arról is, hogy a tervek között szerepel egy utómunka stúdió kialakítása is, amelyet elsősorban az antropológiai filmprojektek készítői vehetnek igénybe.

A jegyárat firtató kérdésre konkrét összeget nem tudott mondani, annyit azonban megemlített, hogy a belépő a normál helyáraknál olcsóbb lesz.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását