2024. március 29. - Auguszta

Megerősített összeesküvés-elmélet?

Több mint 40 évvel John F. Kennedy amerikai elnök rejtélyes meggyilkolása után eddig szigorúan őrzött tárgyak és iratok kerültek elő, melyek egyike az összeesküvés-elméletet látszik megerősíteni.
2008. február 19. kedd 08:40 - Hírextra

Craig Watkins, a texasi Dallas megyei kerületi ügyész stílusosan a hétfői szövetségi ünnepen, az Elnökök Napján tárta a nyilvánosság elé a "leleteket". A legfigyelemreméltóbb okmány egy állítólagos beszélgetés szövege, amely a feltételezett gyilkos, Lee Harvey Oswald és az őt később megölő Jack Ruby között zajlott le.

Az időpont 1963. október 4-e, kevesebb mint két hónappal a Kennedy elleni merénylet előtt. A helyszín Dallas. A két férfi a merényletről egyeztet Ruby mulatójában, a Carouselben. A dokumentum szerint eredeti céljuk, hogy az elnök öccsét, az akkori igazságügy-miniszter Robert Kennedyt gyilkolják meg, amiért hadjáratot indított az alvilág ellen. Oswald azonban azt javasolja, hogy inkább az elnököt lőjék le, így Robert Kennedytől is megszabadulnának.

"Meg tudom csinálni, csak a puskámra, meg egy magas épületre lesz szükség" - közölte Oswald, hozzátéve, esetleg fél évig tart majd a megfelelő hely megtalálása, az előkészítés, s ehhez pénz kell. Ruby azt mondta, a maffia támogatná az akciót, ugyanakkor figyelmeztette Oswaldot: ha eljár a szája, "a fiúk" utasítására követni fogja és megöli.

Mintha tálcán kínálnák a bizonyítékot azoknak, akik szerint összeesküvés húzódott az 1963. november 22-i Kennedy-gyilkosság hátterében. Az ügyet kivizsgáló Warren-bizottság azóta sokszor bírált jelentése szerint magányos gyilkos végzett az elnökkel.

A dallasi Ötödik Emeleti Múzeum kurátora - a gyilkosság körülményeit bemutató tárlatot annak az egykori tankönyvraktárnak az épületében és azon az emeleten rendezték be, ahonnan állítólag Oswald lelőtte Kennedyt - látatlanban kijelentette: a szöveg valószínűleg hamisítvány.

Craig Watkins 15 doboznyi okmányt és tárgyat mutatott be a sajtónak. Évtizedekig csak néhányan tudtak a tárgyakról, amelyeket a Dallas megyei bíróság épületének 9. emeletén egy gondosan őrzött raktárban tároltak. Az ügyész, aki tavaly foglalta el hivatalát, elődeivel szemben úgy ítélte meg: a dobozok tartalma olyan fontos, hogy azokat nem lehet továbbra is titokban tartani. Az évtizedekig elzárva tartott tárgyak között van például Ruby barna bőr pisztolytáskája és két bokszere, amelyek nála voltak, amikor Oswaldot a Kennedy-gyilkosság után két nappal lelőtte.

A tárgyakat és az iratokat - amelyeket szakértők alapos vizsgálatnak vetnek alá - bemutatják a nagyközönségnek is: egy washingtoni Smithsonian-intézményben vagy a dallasi Ötödik Emeleti Múzeumban állítják ki.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását