2024. március 29. - Auguszta

Elutasították a feljelentést

Elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség azokat a feljelentéseket, amelyeket a Fővárosi Főügyészség felfüggesztett szóvivője, Varga Gergely ellen tett több magánszemély. Vargát hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás, valamint mentő körülmény el
2008. február 9. szombat 07:10 - Hírextra
 A szóvivő ugyanis, egy interneten közzétett hangfelvétel szerint tavaly ősszel - még kerületi ügyészként - azt állította egy rendőri erőszak bírósági tárgyalása után, hogy ismeri a valódi tetteseket, és azok nem azonosak a megvádolt rendőrökkel. A Központi Nyomozó Főügyészség most lezárult vizsgálata viszont azt állapította meg, hogy Varga csak blöffölt, egyik barátja - a másodrendű vádlott rendőr hadnagy - védelmében, de a későbbi meghallgatásain határozottan állította: nem ismeri a kérdéses rendőri bántalmazás tényleges tetteseit. Az egyik internetes hírportál január 18-án tette közzé azt a hangfelvételt, amelyen Varga Gergely az ominózus 2007 szeptemberi tárgyalás után, ügyészi minőségére hivatkozva azt állította: tudja, hogy nem a valódi elkövetők ülnek a vádlottak padján. Az ügy nyilvánosságra kerülése után Ihász Sándor fővárosi főügyész felfüggesztette szóvivői tisztségéből Vargát és két igazoló jelentést is íratott vele. Ezekben Varga határozottan leszögezte: nem tudja, kik voltak a tárgyalt rendőri erőszak tettesei, hiszen ha tudná, bejelentette volna az információt, már csak a vádlottak padján ülő barátja védelmében is. Fegyelmi tárgyalásán ugyanakkor elismerte: óriási hibát követett el, amikor ügyészi mivoltára hivatkozva sokkal többet állított az ügyről annál, mint amit valójában tudott. Mindezek alapján a Központi Nyomozó Főügyészség megállapította, hogy Varga Gergely sem bűnpártolást nem követett el, sem pedig mentő körülményt nem hallgatott el, hiszen nem tudta, kik a valódi bűnösök, illetve volt tudomása olyan tényről amely a vádlottak felmentését eredményezhette volna - így a feljelentéseket bűncselekmény hiányában elutasították. Az üggyel összefüggésben egyébként egy magánszemély bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt feljelentette a fővárosi főügyészt és a legfőbb ügyészt is, de a Központi Nyomozó Főügyészség azt állapította meg, hogy mivel Varga Gergely nem követett el bűncselekményt, Ihász Sándor és Kovács Tamás főügyészek büntetőjogi felelőssége sem merül fel.
Forrás: HavariaPress
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását