2024. március 29. - Auguszta

Káosz uralkodik az uniós fejlesztéseken

Pelczné Gáll Ildikó országgyűlési képviselő, a Fidesz alelnöke szerint káosz, botrányos regionális fejlesztési tanácsi elnökök, 1650 milliárd forintos tanulópénz és alkalmatlan intézményrendszer jellemzi a magyarországi uniós fejlesztéseket.
2008. február 7. csütörtök 17:11 - Hírextra

A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelt, hogy inkább lehet hinni Karsai József szocialista képviselőnek, aki szerint az Új Magyarország fejlesztési terv Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési minisz6ter laptopjában van, mint a kormányzati reklámnak, amely szerint bennünk.

Pelczné Gáll Ildikó kifejtette: az uniós támogatási forrást először 1500, majd 1600, végül 1650 milliárd forintban jelölték meg, ennek ellenére tavaly óta csupán nyolc nagy projektre született támogatási szerződés Brüsszellel, holott Magyarország elsőként nyújtotta be fejlesztési tervét.

Szerinte ezzel elveszett az idei év is, miután februárban fog dönteni a kormány, és a brüsszeli mechanizmust ismerve fél év múlva születik majd döntés, amelyet követően ki kell írni a közbeszerzési pályázatokat, így azok megvalósítása csak novemberben vagy a jövő évben kezdődhet.
A Fidesz úgy látja, hatványozottan igaz a kormányra Bajnai Gordon megjegyzése, amely szerint azért jellemzőek ezek a csúszások, mert még nem jellemző az országban a hosszú távú gondolkodás.

Az ellenzéki képviselő a fentiek tükrében nagyon soknak tartja a 27 milliárd forintos költséget a tervek kidolgozására, amelyből megállapítása szerint néhány tízezren tanulhatják a hosszú távú tervezést és gondolkodást, de egy szegény országnak túl sok az 1650 milliárdos tanulópénz.

Pelczné Gáll Ildikó kiemelte: a szakmai zsűrik is alkalmatlannak találják a terveket, mind a határidők tarahatatlansága, mind a hatástanulmányok hiánya miatt, tehát a szakmai testületekkel szembeni politikai döntések születnek.

A politikus felülvizsgálná az egész Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) alkalmasságát. Hozzátette: túl kevés a decentralizált regionális döntés, illetve a regionális fejlesztési tanácsok több botrányos elnökkel rendelkeznek, akik közül néhányan már távoztak is.

A fideszes képviselő nehezen érthetőnek nevezte a kormányzati felsorolásból, mi a különbség az úgynevezett nagy és a kiemelt projektek között.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását